A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja annak a több közösségi oldalra is feltett videónak a hátterét, amelyen az látható, hogy tizenéves fiatalok megalázzák egyik társukat, arra kényszerítve, hogy négykézlábra ereszkedve csókolgassa a cipőjüket. Az esetről készült videofelvételek elterjedtek az interneten.
A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azzal az 54 éves férfival szemben, aki 2019-ben, a bujáki honvéd üdülőben tartott rendezvényen brutálisan megverte barátnőjét.
A Nyíregyházi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 16 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a 24 éves vádlottat, aki 2020. év kora nyarán közös otthonukban brutális módon megölte ifjú élettársát. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb fegyházbüntetést indítványozott.
A kecskeméti nyomozók néhány hét alatt 18 olyan ügyet derítettek fel, amelyek sértettjei büfék, vegyesboltok, kisvendéglők üzemeltetői voltak. A nyomok minden esetben ugyanahhoz a személyhez vezettek.
Egy 18 éves miskolci férfit azzal gyanúsítják, hogy egy prostitúciós tevékenységet folytató 17 éves lánytól rendszeresen elvette a jövedelmét.
Emberkereskedelem és prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 49 éves és tállyai nővel szemben.
A nagykőrösi egyenruhások egy hét leforgása alatt kétszer fogtak el egy besurranó tolvajt. Másodszor a korábban rajtaütő rendőr lakásában próbálkozott.
Vádat emeltek az ellen a 40 éves óbányai férfi ellen, aki a 6-os számú főút egyik körforgalmában előbb büntetőfékezett egy szabályosan közlekedő autós előtt, majd bántalmazta a jármű női sofőrjét - közölte a Tolna Megyei Főügyészség.
Bűnügyi információ futott be a rendőrökhöz arról, hogy egy férfi az élettársával Piliscsabán és a környező településeken kábítószerrel kereskedik. A budaörsi nyomozók - a Pest megyei felderítők közreműködésével - hónapokon keresztül dolgoztak az ügyön, értékelték, elemezték a rendelkezésükre álló és időközben begyűjtött adatokat.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy ukrán nővel szemben a Vásárosnaményi Járásbíróságon.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytatott egy hajdúdorogi, egy debreceni és két hencidai lakossal szemben.
Az érdi rendőrök meggyanúsították azt a 40 éves férfit, aki volt élettársát többször bántalmazta, leköpte, fenyegette, mindezt többször két kiskorú gyermekük szeme láttára.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás miatt emelt vádat egy 18 és egy 15 éves fiúval szemben, akik - gyermekkorú társukkal együtt - Ipolyszög közúti és közterületi tartozékait megrongálták, valamint azokkal útakadályokat létesítettek.
Eszméletvesztésig verte az 55 éves kiskunfélegyházi férfi a 60 éves jászszentlászlóit, amiért az féltékenységében fültövön vágta egy sörösüveggel.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két férfival szemben folytatott, akik rátámadtak egy taxisra.