Ma reggel 9 óra 50 perckor egy fegyveres férfi kirabolta a K&H Bank Kálvin téri fiókját. A bankban ügyfél nem volt, csak az alkalmazottak. A rabló a biztonsági őrrel dulakodásba keveredett, mert a rendőrség szakértői DNS-nyomokat vettek a róla.
100 euróval akarta megvesztegetni egy lengyel férfi a Készenléti Rendőrség munkatársait szeptember 12-én, a főváros I. kerületében, hogy átadhasson egy kábítószert tartalmazó CD tokot ismerősének.
Süveges Péter, a tescós rabló kijátszotta az őt őrző rendőrök éberségét, és szabadon járkált Budapesten. Az emberöléssel, rablással és más bűncselekményekkel vádolt férfi jól öltözötten besétált egy VIII. kerületi templomba, és ott időzött nagyjából egy órát.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és lopás vétség kísérlet gyanúja miatt folytat büntetőeljárást Sz. Tamás 26 éves salgótarjáni lakos és 16 éves etesi társa ellen.
Félholtra vertek egy idős asszonyt Tarnaörsön, Heves megyében. A 78 éves nő egyedül élt, egy rokona találta meg. A házat teljesen feldúlták, pénzt kerestek. A szomszédok szerint már előző nap is betörtek az asszonyhoz, de akkor nem bántották és nem vittek el semmit. A következő napon már nem volt ilyen szerencséje…
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya eljárást indított orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - fogta tartásuk mellett - A. Ármin 25 éves és Cs. Csaba Lajos 35 éves budapesti lakosok ellen.
Drogdílert fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, a 30 éves nyíregyházi férfi lakásában nagy mennyiségű, különböző fajtájú kábítószert találtak - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, vasárnap.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói 2013. szeptember 19-én, az esti órákban tartottak házkutatást egy helyi lakásban, ahol úgynevezett herbált foglaltak le. A 40 éves nő a megalapozott gyanú szerint kereskedett az új pszichoaktív anyaggal, a bizonyítékok szerint több fiatalnak is adott el belőle.
Megölte élettársát, majd feladta magát egy mélykúti férfi. A rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kórházba szállították azt a 78 éves asszonyt, akit tarnaörsi otthonában vertek össze és raboltak ki. A néni súlyos sérüléseket szenvedett.
A feljelentő azzal kereste meg a rendőrséget, hogy fegyveres rablás áldozata lett. Budafokon rontott rá két ismeretlen a múlt héten, fegyver vagy legalábbis valami ahhoz hasonló tárgy volt náluk, és az értékeit követelték. Elmondása szerint átadta a kiszállított pizzákért kapott pénzt és a telefonját is. Ezután támadói eltűntek.
Kokaint találtak a pénzügyőrök a Liszt Ferenc repülőtéren, egy Argentínában feladott csomagban. A 3 és fél millió forintot érő kábítószer egy történelemkönyv borítójából került elő.
Használt fecskendők, eldobált műanyag tasakok, füves cigaretták csikkjei hevernek mindenfelé az ország büszkeségének, a Magyar Nemzeti Múzeumnak a parkjában: egyesek azért járnak oda, hogy belőjék magukat. Az őrségnek nem feladata a kábszeresek elfogása.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az 52 éves H. István és a 27 éves H. Tímea ellen. A nyomozás adatai szerint a berentei elkövetők 2011. november 7-én behatoltak egy helyi lakásba, ahol olyan súlyosan bántalmazták az idős házigazdát, hogy az életét veszítette. Az idős férfi lakását a tettesek felforgatták, majd a megszerzett készpénzzel együtt elmenekültek a helyszínről.
A másodfokú bíróság sem adott helyt a fellebbezésnek, a 2012. április 11. óta előzetes letartóztatásban lévő Varga Zsolt (36) továbbra is a Venyige utcai fegyintézetben marad és készül a bírósági vallomására.