Személyi szabadság megsértése miatt 5 év és 8 hónap szabadságvesztésre ítélt a Kazincbarcikai Járásbíróság, nem jogerősen, egy férfit, aki bozótvágó késsel fenyegetett kiskorúakat két évvel ezelőtt Sajószentpéteren - közölte a Miskolci Törvényszék.
A tatabányai rendőrök két nap alatt elfogták azt a férfit, aki alkalmi ismerősét rabolta ki. A nyomozók kezdeményezték, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta azt a 20 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint otthonában támadt rá egy időskorú nőre, akinek eltörte az arccsontját, majd kiszakította a fülbevalóit és a nyakláncait. Néhány nappal korábban, egy társával együtt pedig egy idős férfit fosztott ki.
Lakossági bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök kedden egy csernelyi lakásnál, ahol holtan találták az ott lakó 83 éves nőt. Mivel az asszony halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, így a rendőrök azonnal megindították a büntetőeljárást és megkezdték a helyszíni szemlét.
2023. január 9-én, hajnalban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy egy budapesti lakásban az ott tartózkodók hangosan mulatnak, és agresszíven, fenyegetően viselkednek az ezt kifogásoló, házban lakó személyekkel.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontjával egyezően a bíróság súlyosította annak a „férfinak” a büntetését, aki családtagjait évekig rettegésben tartotta. Az ítélőtábla a szörnyeteg szabadságvesztés büntetését 18-ról 21 év fegyházbüntetésre súlyosította.
Elfogták és őrizetbe vették a nyomozók azt a 31 éves kecskeméti férfit, aki hónapokon keresztül brutálisan bántalmazta élettársát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt. Az elkövetők ittasan bementek az idős asszony házába, bántalmazták, majd sérelmére mindketten szexuális cselekményeket végeztek, a lakást átkutatták és 100 000 forint készpénzzel távoztak. Egyikük később visszament és a sértett sérelmére újabb szexuális cselekményt követett el.
A Budapest Környéki Törvényszék - nem jogerősen - emberölés bűntettének kísérletében és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 17 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2020 januárjában, késsel támadta meg egy járőrautóban az őt szállító rendőröket.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfival szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető törött sörösüveggel támadt egy általa nem ismert külföldi férfira, Budapesten, az Örs vezér téren.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy kiskunhalasi áruházból ellopott két pendrive megtartása érdekében az őt feltartóztató biztonsági őröket erőteljesen meglökte és a zsákmánnyal együtt kiszaladt az áruházból.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján folytat nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A büntetőeljárás adatai alapján Pápán egy cigánycsalád úgy jutott rendszeres jövedelemhez, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket szervezett be különböző fizikai munkák elvégzésére.
A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt egy 40 éves, gyermekeit elhanyagoló, nevelésükről, gondozásukról nem gondoskodó nő, valamint 47 éves ismerőse ellen, akik a nő egyik - akkor 15 éves - lányát, súlyos fenyegetéssel, prostitúcióra kényszerítették.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 41 éves nővel szemben, aki 2021 februárjában, egy Budapest II. kerületi lakásban, késsel és baltával támadt rá a szakítófélben lévő élettársára, aki a kegyetlen bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves marokkói származású férfival szemben, aki 2021 áprilisában egy zuglói parkolóban, két és fél éves gyermekük szeme láttára, brutális kegyetlenséggel késelte halálra feleségét, akivel válófélben volt.