Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik még 2010 szeptemberében kiraboltak egy törökbálinti asszonyt.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg az ügyészség azt a 28 éves férfit, aki 2019 szeptemberében egy Budapest III. kerületi elhagyatott, romos épületben bántalmazta, majd megfojtotta 18 éves barátnőjét.
A rendőrségre 2021. október 3-án, 17 óra 40 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Szarvasgedén egy férfi a lőfegyverével az édesanyját fenyegeti. A rendőrök azonnal a megadott címre mentek, ahol elfogták a bűncselekmény 38 éves feltételezett elkövetőjét.
Vascsővel ütötte meg vitapartnerét egy 21 éves férfi, akit elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök.
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy ötvenes éveiben járó férfi ellen súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak bűntette miatt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy háromfős társaság tagjaival szemben, akik szeptember 19-én, 21 óra körül, a Gellért-hegyen megfenyegettek négy fiút, hogy adják oda az értékeiket. Az egyik elkövető a nyomaték kedvéért egy valódinak tűnő pisztolyt is elővett a zsebéből.
Egy ózdi üzletet akart késsel kirabolni az a férfi, akit a bejelentést követően a kiérkező rendőrök a helyszín közelében elfogtak.
A Fővárosi Főügyészség szerint egy 21 éves férfi megütött egy hajléktalan férfit, aki pénzt kért tőle. A sértett elesett, beütötte a fejét, majd a kórházba szállítást követően életét vesztette. A vádhatóság a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A vád szerint egy 54 éves férfi egy budapesti pizzériában kötött bele egy másik vendégbe, majd az előle menekülni próbáló férfi után ment, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett később a kórházban életét vesztette. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.
„Most megöllek!” - ezt kiabálta, késsel a kezében, egy encsencsi közmunkás, miközben a főnöke felé rohant. A vérengzést a munkatársai akadályozták meg, akik lefogták a késsel hadonászó „navajonkit”.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványozta annak a 23 éves férfinak a letartóztatását, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett, valamint rendszeresen bántalmazta édesanyját.
Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt kell felelnie annak a két férfinak, akikkel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt. A helybeli férfiak a munkabérüket követelve fejszével és vaslapáttal támadtak autóban ülő munkaadójukra, aki megtagadta munkabérük kifizetését, mivel a megbeszélt munkát még nem végezték el.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és emberölés előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 24 éves férfit, aki négy napja szabadult szabadságvesztés büntetéséből.
A férfit a bíróság - nem jogerősen - 7 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, többek között azért, mert kiskorú gyermekével folytatott szexuális cselekményt. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség - a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség fellebbezésével egyetértve - hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
A rendőrök néhány órán belül két fiatalkorút állítottak elő, akik a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazták a sértettet, hogy a helyszínen elhunyt. A bűncselekménnyel kapcsolatos eljárási cselekményeket a nyomozók jelenleg is végzik.