Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a férfit, akit feleségével együtt vertek meg egy betörés során hétfő hajnalban, Kecskeméten.
Hónapok óta tartó nyomozás eredményeképp a napokban elfogták annak a bandának az utolsó tagját is, amelyik még januárban rabolt el egy fiatal lányt, hogy prostitúcióra kényszerítse.
Összeverekedett két társaság pénteken Budapest VIII. kerületében, a helyszínről négy sérültet kórházba szállítottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Kiskorú lánya többszöri megerőszakolásával, illetve gyermekei rendszeres bántalmazásával vádolják az 56 éves madarasi férfit.
Nevelőjét ütötte meg az alsónémedi gyermekotthonban az egyik kiskorú lakó, aki ellen szerdán újraindult a büntetőper a Budakörnyéki Bíróságon.
Négy férfi és egy nő - mindannyian román állampolgárok - egy mezőgazdasági munkavégzéssel kapcsolatos elszámolási vita miatt kedd este karókkal és lapátokkal bántalmazta egy jakabszállási tanya tulajdonosát.
Súlyos testi sértés, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és hivatali visszaélés vádjával állt a Tolna Megyei Bíróság elé szerdán három szekszárdi rendőr, aki a vádhatóság szerint bántalmazott, illetve emberi méltóságában megsértett egy előállított tolnai férfit.
A 37 éves férfi egy ágyban aludt gyermekeivel, s rendszeresen molesztálta kislányát. A kislány naplója buktatta le.
Megkötöztek és kiraboltak egy középkorú nőt a házában Tapolcán, a pápai kistérség egyik településén pedig egy 75 éves mozgáskorlátozott asszonyra támadtak rá rablók az otthonában - közölte a rendőrség.
Véres ruhában, kezében késsel találtak rá a szombati bői gyilkossággal vádolt férfira háza udvarán. A Sonkának becézett T. G. egy kocsmában ismerkedett meg J.-vel, akit megkéselt. Állítja: véletlenül.
Erőszakos közösülés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett az orosházi rendőrség két Békés megyei férfit - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Elfogta a rendőrség Helmeczi Barnabást, azt az aszalói önkormányzati képviselőt, akit pedofília miatt ítéltek el, azonban nem vonult be a börtönbe.
Családi autójukkal szállította ki a férj a feleségét Kecskemétről a város szélére, hogy az arra járó autósokkal pénzért közösüljön - állítja egy most elkészült vádiratban az ügyészség.
Menekül a börtön elől Helmeczi Barnabás (54), az a független önkormányzati képviselő, akit kislányok molesztálása miatt ítéltek szabadságvesztésre március végén - tudta meg a Blikk.
Rablás kísérlete miatt vett őrizetbe a Szegedi Rendőrkapitányság egy hajléktalan férfit. Szegeden támadt rá egy kiskunfélegyházi nőre és pénzt követelt tőle - közölte Szenti Szabolcs rendőr százados, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.