Néhány órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megtámadott, és kirabolt egy 12 éves gyermeket, Kisvárdán.
Elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki - baseballütövel fenyegetőzve - kirabolt egy dohányboltot Csongrádon.
Felfüggesztett börtönre ítélték Knézy Jenőt [1]. A sportriporter a képernyőről is lekerül, amíg jogerős döntés nem születik ügyében, így nem lehet ott kommentátorként a nyári foci-világbajnokságon sem.
Hét embert állítottak elő a helyi kapitányságra a rendőrök Sopronban, miután összeverekedett két baráti társaság a város egyik utcáján.
Emberölés kísérlet megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 46 éves gyöngyöstarjáni férfi ellen.
Egy 16 éves fiú tett bejelentést 2013. november 24-én a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, mivel az egyik szombathelyi kollégiumukban megfenyegették.
Életveszélyes sérülést szenvedett az a nő, akit szóváltást követően megkéselt egy férfi, Mátraverebélyen.
Eszméletlenre vertek egy férfit a rablók Vasmegyeren; a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított háromtagú csoportot a rendőrség elfogta - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, pénteken. A belügyminiszter mindeközben folyamatosan azt hazudja: „rend van”…
Egy 13 éves fiút támadott meg, és rabolt ki egy fiatal férfi Fehérgyarmaton. A csupán egyetlen sapkát zsákmányolt rablót a rendőrök elfogták.
Tasnádi Péter tett tanúvallomást csütörtökön a Fenyő János meggyilkolása miatt indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken. A tanú elmondta, hogy a Nap Tv egykori tulajdonosa, az úszószövetség jelenlegi elnöke, Gyárfás Tamás egy négyszemközti beszélgetésen a Rubin Hotelben megbízást adott Fenyő János meggyilkolására. Tasnádi úgy emlékezett, Gyárfás azt mondta, ezt az embert „tüntesse el, likvidálni kell, meg kell ölni”. A törvénnyel többször összeütközésbe került, jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő nehézfiú 10-20 milliós megbízási díjra emlékszik. Azonban a megbízást nem teljesítette.
Három napon belül bíróság elé állították azt a 18 éves kalocsai cigány nőt, aki szalámikat lopott egy áruházban, majd bántalmazta a biztonsági őrt. 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték, valamint 4 évre eltiltották a közügyektől. Az ítélet nem jogerős.
Elfogták a zuglói rendőrök annak a társaságnak tagjait, akik gyerekeket raboltak ki Budapest XIV. kerületében.
Kukákat borogattak fel az utcában és egy arra közlekedő autó vezetőjét is bántalmazták egy cigányhorda tagjai Kaposváron, a donneri városrészben. A nőt a kocsi ablakán át a földre rántották, majd ütlegelték és a haját tépték. A történteket a nő kisfia végignézte. Továbbra is nagy a rend az országban…
Három fiatal rabolt ki egy 15 éves gyereket egy bélapátfalvai buszmegállóban. A támadók feltehetően kifigyelték, hogy a tini egyedül várakozik, amikor odaléptek hozzá, és megfenyegették…
Egy 23 éves fiatalembert cigivel kínált meg két - akkor még ismeretlen - férfi 2013. december 22-én, az esti órákban, Hódmezővásárhelyen, a kőfalnál. Miután a sértett beleszívott a dohányba, annak ellenértékét követelték. Megütötték, majd a földön fekvő fiatalt megrugdosták. Nadrágja zsebéből kivették a pénztárcáját a benne lévő iratokkal, bankkártyával és készpénzzel.