Hat ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy olyan ügyben, amelyben egy sértőnek talált megjegyzés miatt fajult késelésig egy konfliktus egy budapesti szórakozóhely előtt. Az egyik elkövető csupán 15 éves.
Emberöléssel vádolja az ügyészség azt a borsodi huszonévest, B. Rolandot, aki - egy veszekedés végén - eszméletlenre verte tizenéves barátnőjét, majd egy - több mint 2 méter mély - vízaknába dobta, amelyben a lány megfulladt.
Szexuális visszaélés miatt emeltek vádat egy zalai férfi ellen, akinek 13 éves nevelt lányától született gyermeke - közölte a Zala Megyei Főügyészség.
A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki 30 millió forintot követelt a sértettől, és azzal fenyegette, hogy ha nem teljesíti követelését, baleset éri a családtagjait.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központjába 2018. november 24-én, este érkezett bejelentés arról, hogy egy pécsi lakásban holtan találtak egy 57 éves férfit. A helyszíni szemle és az elsődleges adatok alapján a sértett halálát idegenkezűség okozta.
A járőrök 2018. január 23-án, 1 óra körül, Debrecenben, a buszpályaudvar közelében észrevettek egy földön fekvő férfit, aki alul öltözött és sérült volt, ezért mentőt hívtak hozzá. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították az 57 éves férfit, aki a szakszerű orvosi ellátás ellenére életét vesztette.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy ásotthalmi férfival szemben, aki egy vita hevében úgy megverte lakótársát, hogy az belehalt sérüléseibe.
A nyomozás adatai szerint egy 20 éves férfi 2018. május 29-én, 19 óra körül, Csörögön, a Zöldfasor utcában a sértettet vascsővel bántalmazta, majd dulakodni kezdett vele. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
Decemberben folytatódik a bizonyítási eljárás a rendőrgyilkossággal vádolt id. Győrkös István perében, amelyben újabb szakértőket hallgathatnak meg. Az ügyben a Szombathelyi Törvényszék csak jövőre hirdethet elsőfokú ítéletet - írja a Magyar Idők.
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség a letartóztatását indítványozta annak a szerb férfinak, aki a hétvégén lövöldözött Győr egyik utcájában, majd fegyveres rablást követett el egy közeli benzinkúton.
A rendőrségre 2018. november 21-én, 5 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a Budapest III., Virág utcában lövéseket hallottak, a járdán pedig egy nő fekszik. A helyszínre érkező rendőrökkel a mentőszolgálat munkatársai közölték, az 56 éves budapesti hölgyet több lövés érte. A sérült életét a gondos és szakszerű orvosi ellátás sem tudta megmenteni, 6 óra 11 perckor meghalt.
Súlyos állapotban került kórházba egy 88 éves nő 2018. november 14-én, Körösladányból. Az idős asszonyt otthonában bántalmazták és kirabolták, a délelőtti órákban a szomszédja talált rá.
A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. László és M. József jászkiséri lakosok ellen. A történet a szokásos módon kezdődött: cigarettát kértek a cigánybűnözők…
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást O. Csaba 23 éves szügyi lakos ellen.
Idős, mozgáskorlátozott asszonyt és fiát rabolta ki otthonában két férfi, Nagytőkén. A szentesi nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottakat, és az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.