Karddal életveszélyesen megsebesítettek egy férfit szombaton a fővárosban; a támadót elfogták.
Minimum hatvanszázalékos kamatra adott kölcsön pénzt tótkomlósi lakosoknak egy Békés megyei férfi és egy nő; a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Egy osztrák nő holttestét találták meg pénteken nyírmadai házában. Az áldozatot megkötözte, majd agyonverte gyilkosa.
Megtámadtak egy postást szerda délelőtt Budapesten, a XIV. kerületben. A kézbesítő a fenyegetés ellenére nem adott pénzt támadójának, így az kénytelen volt menekülni. A rendőrök keresik.
Csütörtökön folytatódik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon annak a 22 éves férfinak a büntetőtárgyalása, aki brutális módon megölt két német állampolgárt Balotaszálláson.
Üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt három berhidai férfi és egy nő ellen folytat nyomozást a Veszprém MRFK Bűnügyi Osztálya. A négy gyanúsított közül három egymással rokonságban áll, az egyik férfi pedig a bűncselekmények elkövetésében közreműködő ismerősük.
Nem rettentette el a cigányokat a rendőri felügyelet a székesfehérvári Szent István Szakképző Iskolában. Egy hete teljesítenek rendőrök szolgálatot az intézményben, azóta garázdaság miatt újabb eljárás indult az egyik tanuló ellen.
Nem egyedül, és nem egyszer rabolt a brutális szigetvári utcai támadó. A nyomozók tegnap egy 15 éves lányt és egy 22 éves férfit is elfogtak. Ők voltak a bűntársai.
Elrabolt és több mint egy hónapig tartott bezárva, vert és sanyargatott két prostituáltat egy férfi társaival, csak azért, hogy vonják vissza a feljelentést, amit a két nő Svájcban a férfi testvére ellen tett, mert az prostitúcióra kényszerítette őket.
Fegyverrel rabolt ki egy postát egy férfi hétfő délelőtt 10 óra körül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón.
Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett egy férfi Nagydorogon, még szombaton.
Egy sárvári lakos hívta a rendőrséget szombaton éjjel, hogy az egyik sörözőnél verekednek. Éjjel háromnegyed tizenkettőkor hárman sétáltak a Nagyvárad utcán, majd egy háromfős roma társaság jött velük szemben, akik előzőleg a sörözőben voltak.