Megszurkálta egy rabló egy érmebolt eladóját a főváros VII. kerületében, az Erzsébet körúton. Az elmenekült támadót keresik a rendőrök. A férfi a bűncselekmény elkövetésekor sötétzöld, feliratos kapucnis felsőt, koptatott farmernadrágot, sötét színű, fehér mintás cipőt, valamint fején világos színű baseballsapkát viselt.
A közelben járőröző rendőröktől kért segítséget az a férfi, akit kiraboltak Miskolctapolcán. A 44 éves elkövetőt rövid időn belül elfogták, s bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Szombathelyi Járásbíróság azt a férfit, aki miután Sárváron ellopott egy motorkerékpárt, tettleg bántalmazta az őt gépkocsival üldözni kezdő nőt, majd az autót is megrongálta - közölte hétfőn a rendőrség.
Garázdaság bűntett miatt indított büntetőeljárás az Ózdi Rendőrkapitányság két hangonyi fiatallal szemben, 2013. május 26-án. Az ügyben végzett nyomozás során beszerzett adatok szerint azonban a rendőrök 2013. augusztus 14-én rablás bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsították meg a két terheltet.
Négy tizenéves útonálló vert meg, s rabolt ki egy fiút a napokban Kőteleken. A körzeti megbízott rövid idő alatt azonosította a rablóbanda tagjait.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vétele mellett - K. József 18 éves tiszakürti lakos ellen, aki két 14 éves sértettet mobiltelefonjuk átadására kényszerített.
Erőszakos közösülés miatt emelt vádat három fiatalember ellen a Ceglédi Járási Ügyészség a helyi bíróságon. A gyanúsítottak leitattak egy fiatal lányt, majd megerőszakolták a már ájult sértettet. Az elkövetők előzetes letartóztatásban várják a bírósági tárgyalást.
Késsel támadt rá egy férfira egy fiatalember vasárnap hajnalban, Komáromban. A társával elmenekülő támadót a rendőrök percek alatt elfogták.
Bicskával megsebesített egy fiatalkorú fiút egy 19 éves férfi Jászberényben. A gyanúsítottat a rendőrök elfogták.
Leütött és kirabolt az utcán egy nőt egy fiatal férfi csütörtökön, délelőtt, Jászkiséren. A támadót a rendőrök két órán belül elfogták.
Megfojtotta édesanyját, majd öngyilkosságot kísérelt meg egy izsáki férfi - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, csütörtökön.
Nyolc és fél év fegyházra ítélte a Kaposvári Járásbíróság azt a kazsoki férfit, akit rablás miatt állított gyorsított eljárás keretében bíróság elé az ügyészség.
A Monori Rendőrkapitányság ügyeletére 2013. augusztus 6-án érkezett bejelentés arról, hogy egy 79 éves férfit üllői családi házában 12 óra körüli időben egy férfi - eddig tisztázatlan okból - vasvillával mellkason szúrt. Ezt követően a két férfi dulakodni kezdett, majd az elkövető ismeretlen helyre távozott. A megszúrt férfit kórházba vitték.
21 késszúrással, álmában, bosszúból végzett anyja idős élettársával egy férfi július 15-én, Hódmezővásárhely határában, mert az idős férfi feljelentése alapján börtönbüntetés kiszabását indítványozták a férfi ellen egy korábbi bűncselekmény miatt.