A vádlott az élet kioltására is alkalmas, törött szerszámnyéllel fenyegette meg a rosszulléttel küzdő élettársához érkező orvosi egység tagjait, akik csak a rendőrség kiérkezését követően tudták a beteget ellátni. A férfit a Balassagyarmati Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 3 év és 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Jogerősen 7 év szabadságvesztésre ítélték kedden azt a Zala megyei férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozott szeretője férjének, amikor azt egy baseballütővel fejbe vágta. A Pécsi Ítélőtábla másodfokon meghozott határozatával az ügyészi indítványnak megfelelően súlyosította a Zalaegerszegi Törvényszék korábbi, a férfira 6 éves szabadságvesztést kiszabó ítéletét - közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett miatt indított eljárást egy 10 éves fiú ellen, aki a gyanú szerint 2020. január 26-án, délután, a 28-as villamoson egy késsel megfenyegetett egy 13 éves lányt, akitől pénzt követelt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Dávid 32 éves nyíregyházi lakos ellen. A férfit bűnügyi őrizetbe vették.
A gyanú szerint egy 15 éves orgoványi fiú megölte az édesapját. A rendőrök a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított büntetőeljárást.
Négy év javítóintézeti nevelésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a fiatal lányt, aki megkéselte apját és nevelőanyját egy évvel ezelőtt a Pest megyei Csemőn. Az ítélet jogerős.
A rendőrök őrizetbe vették a 27 éves helyi gyanúsítottat, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy rózsaszentmártoni és egy petőfibányai lakos ellen.
Az oltalmazotti státuszban Magyarországon élő 30 éves férfi a megalapozott gyanú szerint bántalmazott, majd megerőszakolt egy lányt, Budapesten - közölte a rendőrség. A szomáliai elkövetőt a nyomozó hatóság őrizetbe vette.
Ököllel ütötte és munkavédelmi bakanccsal a lábán rugdosta egy férfi a barátját Gerendáson. A bántalmazott férfi életét vesztette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, az ügy iratait továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.
Egy helyközi járatú autóbuszról, Tök település előtt szállt le egy 21 éves perbáli nő 2020. január 16-án, délután, majd gyalogolt a község irányába, amikor egy, szintén a buszról leszálló, ismeretlen férfi megragadta, földre teperte és egy tapétavágó kést szorított a nyakához. A nő próbált ellenállni, dulakodtak, miközben a támadó a „ne merj kiabálni” mondatot ismételgette.
A bíróság 30 napra letartóztatásba helyezte H. G.-t, aki ellen szexuális erőszak gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsított a kunágotai református lelkész, akit az egyház január 9-én felfüggesztett.
Jogerősen hat év börtönre ítélte a bíróság azt a pályagondnokot, aki sportoló gyerekekkel „szexuális játékokat” kezdeményezett - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
2019 augusztusában életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy osztopáni nőt. Az élettársa bántalmazta. A támadót a rendőrök előállították és őrizetbe vették, azóta is letartóztatásban van. A nyomozó hatóság vádemelést javasol a 45 éves férfi ellen.
Elfogtak a rendőrök három embert, akik a gyanú szerint szilveszterkor agyonvertek egy dunavarsányi férfit - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A tiborszállási lakosokat őrizetbe vették, ellenük emberölés gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.