A ceglédi rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a ceglédi vasútállomáson bántalmazták és lefogták a sértettet, majd elvették az értékeit.
Kovács Zoltán Mátyás 2013. november 27-én, éjjel fojtogatta és ütlegelte féléves kislányát, mert a sírásától nem tudott aludni. A gyermeknek a bántalmazás következtében leállt a légzése, életét a mentők már nem tudták megmenteni.
Csoportos rablás miatt emelt vádat három fiatalkorú ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség.
Bűnösnek találta a Debreceni Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben és kifosztásban azt a nyíregyházi férfit, aki 2012. október elsején kirívó brutalitással megölte volt barátnőjét a szabolcsi megyeszékhelyen. A bíróság emiatt K. László Zsoltot 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra 2015. január 23-án érkezett telefonos bejelentés arról, hogy csernelyi családi házában holtan találtak egy 67 éves férfit. A helyszíni szemle adatai alapján az idős bácsit a rátörő cigány olyan bestiálisan bántalmazta, hogy sérüléseibe a helyszínen belehalt.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat egy 14 éves karancskeszi fiú ellen zsarolás bűntett kísérlet, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétség, illetve rablás bűntett kísérlet elkövetésének, továbbá 13 éves gyermekkorú társa ellen rablás bűntett kísérlet elkövetésének meglapozott gyanúja miatt. A jómadarak diáktársaikat bántalmazták, fenyegették.
A rendőrség őrizetbe vette a tatabányai dohánybolt kirablásával gyanúsítható 16 éves fiatalkorút.
A nyomozási bíró házi őrizetét rendelte el annak a 76 éves férfinak, aki olyan súlyosan bántalmazta 73 éves feleségét Halmajon, hogy az asszony belehalt sérüléseibe.
A bírói tanács elnökét fenyegette, szidalmazta, a tolmáccsal és saját védőjével is ordibált a négy emberöléssel és fegyveres rablásokkal vádolt Varga Sándor. Első fokon tényleges életfogytiglanra ítélték, most kaphat jogerős büntetést. Vádlott-társai megbánást mutattak, bocsánatot kértek.
Titokban és rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett Szlovákiába szállították az alvilág bérgyilkosaként emlegetett Jozef Rohácot. Mindezt ideiglenesen, Rohác ugyanis a Sykora-bűnbanda főnökének tartott Róbert Lalis elleni per egyik vádlottja.
Tragédiába torkollott egy családi vita Besnyőn - számolt be a történtekről a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. József 30 éves mezőcsáti lakossal szemben.
Vádat emeltek emberölés miatt két ceglédi férfi ellen, akik 2013 őszén megvertek és kiraboltak egy idős asszonyt, Nagykőrösön. Mindketten előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.
A bíróság úgy döntött, nem helyezi előzetes letartóztatásba azt a fiatalt, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt még a nyáron, Budapesten, noha az ügyészség azért harcolt, hogy rács mögé kerüljön. Szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozták a kényszerintézkedés elrendelését - hiába.
Húsz év után emeltek vádat egy kettős gyilkossággal gyanúsított férfi ellen, aki még 18 éves korában kirabolt és megölt egy zuglói idős házaspárt. A megszüntetett nyomozás folytatását - új információkra hivatkozva - tavaly rendelték el.