Súlyos testi sértés kísérlete miatt kell felelnie annak a 26 éves férfinak, aki kalapáccsal verte fejbe édesapját.
Agyonvertek cellatársai egy fogvatartottat a váci börtönben. A brutális cellatársak az eset után egy borotvával megkísérelték megölni magukat.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, akit korábbi ivócimborája támadott meg és fosztott ki egy Kisvárda felé tartó személyvonaton. A brutális rablót a rendőrök elfogták.
Figyelmeztető lövéssel állítottak meg egy késelőt Tiszadadán a rendőrök. A késeléssel gyanúsított 38 éves férfit őrizetbe vették.
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével a meggyilkolt asszony férjét vádolják.
Terrorelhárítók segítségével hét embert, egy dombóvári rablási sorozat gyanúsítottjait fogták el a Tolna megyei rendőrök. Az elfogott társaságban volt az a három férfi is, akik a napokban fegyverrel kiraboltak egy szeszfőzdét, valamint két másik rablás feltételezett elkövetői is rács mögé.
Elfogtak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy társával együtt forró vasalóval égetett és ütlegelt egy idős nőt Budapest XX. kerületében, majd ellopták értékeit.
Rettegésben tartotta a makói fiatalokat egy helybeli fiú. Ha nem tetszett neki valami, ellátta a bajukat. A Makói Rendőrkapitányság tegnap őrizetbe vette.
Súlyos bűncselekmény történt az egyik szórakozóhelyen vasárnap hajnalban Újhatvanban. Valaki - egyes információk szerint egy fiatal nő - minden előzmény nélkül nyakon szúrt egy, nem a társaságában szórakozó fiatal férfit. Utóbbit kórházban ápolták, állapota azonban lehetővé tette, hogy hétfőn este kiengedjék.