A Ceglédi Rendőrkapitányságon indult eljárás A. Zs. törteli lakos ellen garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Egy 29 éves román állampolgár és két 17 éves balajti lakos 2017. október 10-én, éjszaka kirabolt két férfit, akik egy belvárosi szórakozóhelyről a Nyugati pályaudvar irányába tartottak. A nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
2017. október 15-én, reggel egy idős hölgyet holtan találtak zsámboki otthonában. A helyszíni szemle adatai alapján a sértett halálát idegenkezűség okozta. A bűncselekménnyel összefüggésben két személyt vettek őrizetbe a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.
Vádat emeltek egy 28 éves férfi ellen, aki tavaly decembertől idén áprilisig összesen négy nőt támadott meg szexuális célzattal Budapest XIV. kerületében - közölte az ügyészség. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa - a bűnhalmazat miatt - 12 évig terjedő szabadságvesztés.
A rendőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki egy nőt bántalmazott Túronyban.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 48 órán belül elfogtak két fiatalkorú fiút, akik megvertek és késsel szúrtak meg egy győri férfit.
A rendőrség őrizetbe vett egy nőt, aki a gyanú szerint hátba szúrta élettársát, Orosházán.
A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás testi sértés bűntett kísérlet, önbíráskodás bűntett, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Péter solymári lakos ellen. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. Gábor 37 éves kemecsei lakos ellen. A gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették.
A Pásztói Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 39 éves tari nő ellen.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki kis híján halálra késelte az ismerősét, Kecelen.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a 32 éves férfival szemben, aki Miskolcon - magát rendőrként kiadva - rátámadt egy férfira és a telefonját erőszakkal elvette.
A Ceglédi Rendőrkapitányságon rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szolnoki fiatalkorú ellen.