Bűnösnek mondta ki és első fokon, nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék azt a három férfit, akik módszeresen megkínozták, megalázták, majd megölték a zárkatársukat a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
Pénteken, délután egy férfi és egy nő egy vallási felekezet nevében, Toponáron megszólította az udvarán tevékenykedő S. Ferencet, hogy a hitről beszélgessenek.
Vádat emelt az ügyészség két férfi ellen, akik magukat vízvezeték-szerelőnek kiadva követtek el trükkös lopásokat, egy alkalommal pedig egyikük meg is ütötte a sértettet; Első fokon, nem jogerősen mindkettőjüket börtönbüntetésre ítélték.
A Dombóvári Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt indítottak egy kaposszekcsői férfival szemben.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2018. szeptember 24-én bejelentés érkezett arról, hogy a kalocsai buszpályaudvaron egy ismeretlen rátámadt az egyik menetrendszerinti járat vezetőjére.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki egy makói férfit, aki bántalmazta az édesanyját. A nő később belehalt a sérüléseibe.
A Zalaegerszegi Törvényszéken hétfőn megkezdődött a tárgyalása annak a férfinak, aki a vád szerint tizenkét évvel ezelőtt megfojtotta, majd elásta unokahúgát, akinek a holttestére csak tavaly bukkantak rá. A vádlott a tárgyaláson tagadta, hogy szexuális viszonya lett volna a 16 éves lánnyal.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a helyi férfival szemben.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrse személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. O. 20 éves tiszarádi lakos ellen.
Jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék azt az 52 éves zenészt, aki 2017-ben, egy autóban megerőszakolta az együttes akkor 17 éves tagját. A Győri Törvényszék helybenhagyta a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét: a vádlottat egy rendbeli, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakban és egy rendbeli zaklatásban találta bűnösnek. A bíróság a férfit hét évre eltiltotta a közügyektől, foglalkozását pedig nem folytathatja szabadlábra kerülése után sem.
Egy férfi halálra késelte édesapját kedden este Nyírmártonfalván - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A Balassagyarmati Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte azt a 27 éves Nógrád megyei férfit, aki tavaly nyáron agyonverte az apját. Az ítélet nem jogerős.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. április 29-én, 10 óra 34 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest X. kerületében, a Bihari út és a Fertő utca kereszteződésénél egy férfi - előzetes szóváltást követően - egy csavarhúzóval olyan súlyos szemsérülést okozott egy másik férfinak, hogy a sérültet életveszélyes állapotban szállították kórházba.