Egy 15 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként és vettek bűnügyi őrizetbe a pásztói nyomozók, aki egy nap alatt két rablást is végrehajtott - felfegyverkezve. A rendőrök előterjesztést tesznek a takony előzetes letartóztatásának indítványozására.
A rendőrségre 2018. május 15-én, délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy Keszthelyen, az egyik áruház mögötti területen egy férfi ki akart rabolni egy postás gépkocsit, az elkövetőt pedig a szemtanúk visszatartják.
Bíróság elé állítási javaslattal zárták le a nyomozást a rendőrök azzal a férfival szemben, aki pénztárcát rabolt egy járókelőtől a hétvégén, Jánoshalmán - de néhány órán belül elfogták.
Az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrse rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 19 éves helyi lakos ellen, aki 2018. május 12-én, délután, Pétervásárán, a Szabadság téren egy késsel megfenyegetett két helyi lakost és az értékeik átadását követelte tőlük.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség felbujtóként, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki arra akarta rávenni az apját, hogy ölje meg a kislányát. A férfit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolják.
Rágyújtotta a házat szállásadójára Mezőcsáton tavaly nyáron egy férfi, a tűzben felrobbant egy gázpalack, egy fiatal férfi és másfél éves kislánya meghalt. Az ügyészség a férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember, valamint tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.
A kiskőrösi rendőrök őrizetbe vették azt a két gyanúsítottat, akik közösen bántalmaztak egy férfit, majd elvették a pénzét.
A belvárosi rendőrök elfogták azt a 16 éves fiút, aki egy késsel megfenyegetett, majd kirabolt egy férfit az Erzsébet téren. A nyomozók az elkövető társát, a 15 éves Korcsog Szabolcs Istvánt továbbra is keresik, ellene elfogatóparancsot adtak ki.
Jogerősen négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság egy nőt, aki pénteken, ittasan, egy budapesti társasházban a vele szemben intézkedő rendőrökre támadt - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A ráckevei rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves férfit, aki megszúrt egy kiskunlacházi lakost.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a két férfit, akik feszítővasakkal verekedtek egy helyi kocsma közelében.
Lábon lőtte támadóját egy rendőr vasárnap, Tiszajenőn, a 37 éves szeghalmi férfit este megműtötték, ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészségen - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy kábítószer-fogyasztó csongrádi nőt, aki a gyanú szerint - egy hotelben - kábítószert adott öthónapos csecsemőjének, aki életét vesztette. Az „anya” ellen védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás.
Félholtra vert egy fiatal férfit négy ember - még 2017-ben - Putnokon, az elkövetők ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség - közölte a vádhatóság.
A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. János szolnoki lakos ellen.