Az Esztergomi Járásbíróság jogerősen hat év fegyházra ítélt egy férfit, aki hat éve, Dorogon részt vett egy idős házaspár kirablásában, majd nemzetközi körözés alapján Angliában fogták el.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 17 éves ságújfalui lakos ellen.
A nyomozók őrizetbe vették azt a szolnoki férfit, aki egy napon két fiatalt is bántalmazott, egyiküket kirabolta.
Sérelmezte a cigarettát kérő férfi, hogy csak egy szálat ad neki a sértett, súlyos verekedés tört ki. A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtön kiszabását indítványozza a támadókkal szemben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben folytatott eljárás iratait átadták az illetékes ügyészség részére.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak bűntette emelt vádat egy férfi ellen, aki 2019 őszén, egy Kiskunhalas környéki községben rendszeresen szidalmazta és bántalmazta a rossz egészségi állapotban lévő feleségét, egyszer pedig forró ételt is öntött a fejére. A vádlott szabadlábon védekezhet.
A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a lakásán fogta el az elkövetéssel gyanúsítható helyi férfit.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytat nyomozást F. Ilona, A. János, valamint B. József mindszenti lakosok ellen. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla annak a mindszenti, nyugdíjas korú férfinak az ügyében első fokon kiszabott büntetést, akit korábban a Szegedi Törvényszék - nem jogerősen - 10 év szabadságvesztésre ítélt.
Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön, másodfokon azt a fiatal férfit, aki 2017 szeptemberében Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt - közölte a táblabíróság.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 53 éves nővel szemben.
A Siófoki Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt 33 éves férfit, aki biztonsági őrként bántalmazta az egyik vendéget Siófokon.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt azzal a fiatal makói férfival szemben, aki tavaly májusban, közös otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az asszony belehalt sérüléseibe.
A különös visszaeső férfi egy késsel bántalmazta a volt élettársát, aki életveszélyes sérülést szenvedett. A Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellene és tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést indítványoz. A vádlott letartóztatásban van.
A döbbenetes családon belüli szexuális erőszakra úgy derült fény, hogy a kislány annyira hányt, hogy be kellett vinni a kórházba. Az ultrahangvizsgálaton pedig kiderült, hogy várandós, és ez okozza a rosszulléteit. A terhességet az orvosok megszakították.