A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K. Csaba 58 éves helyi lakossal szemben.
Egy noszvaji lakos tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017.február 11-én, 14 óra 40 perc körüli időben és elmondta, hogy egy ismeretlen férfi kirabolta a helyi dohányboltot.
Emberölés kísérlete miatt folytat eljárást a rendőrség egy fiatal nő ellen, aki a gyanú szerint többször megszúrt egy alvó férfit, Egerágon. A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről szombaton döntött jogerősen a Pécsi Járásbíróság.
A két fiatalkorú egy józsefvárosi buszon kölcsönkérte ismerősük telefonját, majd amikor a férfi visszakérte a készüléket, egy kővel fejbe dobták.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a külföldi férfit, aki késsel rabolt ki egy élelmiszerüzletet a főváros XVI. kerületében.
A makói nyomozók garázdaság, testi sértés és zaklatás miatt indítottak eljárást két helybéli férfival szemben. Egyikük a gyanú szerint gázriasztó fegyverrel fenyegetett meg egy gépkocsiban tartózkodó társaságot, majd az autót megrongálta.
Garázdaság miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen a két helyi férfi ellen, akik még 2016. december 11-én. este verekedtek össze, Szigetváron.
A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. János jászkiséri lakos ellen - tájékoztatott a rendőrség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított egy 15 éves budapesti fiú ellen csoportosan elkövetett garázdaság, illetve könnyű testi sértés bűntette, valamint O. György 22 éves és O. József 19 éves budapesti lakosok ellen csoportosan elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés és rablás bűntette miatt.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott kifosztás bűntett kísérlet, valamint rablás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Sz. József 37 éves győri lakos ellen.
„Életfogytig” tartó fegyházbüntetés, illetve legfeljebb húsz év vár a büntetett előéletű kocséri és lakitelki férfiakra, akik a vád szerint tavaly áprilisban, Tiszakécskén brutálisan agyonvertek egy izraeli turistát - áldozatukat ráadásul nem értékei miatt ölték meg, a támadókat „kegyetlen kíváncsiság hajtotta”.
Közterület-felügyelőket vert meg a hétvégén két férfi a Józsefvárosban, az egyik elkövetőt a helyszínen elfogták, társát még keresik a rendőrök.
Két család szólalkozott össze; a vita tettlegességig fajult. Egy férfi - az elsődleges orvosi vélemény szerint - nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy fiatalkorú váci fiú ellen.