A Szécsényi Rendőrkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást L. Tamás György 23 éves balassagyarmati lakos ellen.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly májusban - egy őt ért autóbaleset után - rátámadt a kiérkező mentősök egyikére, Bajon.
Több bűncselekmény miatt született vádirat egy kisalföldi férfi ellen, aki 2017 elején megverte, kifosztotta és megerőszakolta egyik cellatársát egy Győr-Moson-Sopron megyei büntetés-végrehajtási intézetben. Tettéért akár 12 év szabadságvesztésre is ítélhetik.
Egy 42 éves budapesti férfit szúrtak le Újbudán. Az elkövetőt elfogták a rendőrök.
A Szerencsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 19 éves megyaszói férfivel szemben.
Javában zajlik a 2016. szeptember 24-én, a Teréz körúton elkövetett robbantással vádolt P. László büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A merényletben egy rendőr életveszélyesen, társa súlyosan megsebesült. A feltételezett elkövetőt közel egy hónappal később, október 19-én fogták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai. A bűnügy nyomozati anyaga a Privatkopo.hu birtokába került, amely számos tisztázatlan körülményt, elvarratlan szálat tartalmaz.
Négy év fegyházbüntetésre ítélt terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt a Székesfehérvári Törvényszék kedden, nem jogerősen egy magyar fiatalt, aki azt tervezte, hogy csatlakozik az Iszlám Állam terrorszervezethez. Társára - terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés bűntettéért - két év börtönbüntetést szabtak ki.
Vádat emelt az ügyészség egy lajosmizsei nyugdíjas ellen, aki egy éve, Tiszaalpáron úgy akarta megszerezni a sajátjának hitt betonkeverőt, hogy annak tulajdonosát életveszélyesen megfenyegette és bántalmazta.
Egy fiatalkorú tett bejelentést 2018. március 26-án, a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, miszerint 2018. március 22-én, a reggeli órákban, Gyöngyösön, a Thán Károly úton egy ismeretlen személy pénzt követelt tőle, de ennek nem tett eleget. A férfi megütötte és fenyegette, amelynek hatására a fiatal átadta a nála lévő aprópénzt.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben, aki 2016 nyarán két zárkatársát is bántalmazta - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 24 éves zabari lakos ellen.
A fővárosi nyomozók a TEK munkatársaival együttműködve fogták el a fegyveres rablót.
Felfüggesztette az Összefogás Párt képviselőjelöltje, dr. Kiss Gyula ellen előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást a Nyíregyházi Törvényszék A végzés nem jogerős.
Vádat emelt az ügyészség egy nővel szemben, aki ásóval verte össze idős házigazdáját, Hódmezővásárhelyen.
Fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség a bíróságnak azzal a fiatal férfival szemben, aki tavaly ősszel úgy hasba rúgta anyját csolnoki lakásukban, hogy az asszonynak ki kellett venni a lépét. A vádlott az előélete alapján többszörös visszaesőnek minősül.