Vádat emeltek az ellen a tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. A férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség.
A Győri Járási Ügyészség négy bűncselekmény elkövetésével vádolja a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő, jelenleg 23 éves férfit.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Rakamazi Rendőrőrse közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 51 éves györgytarlói lakos ellen.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint néhány nappal ezelőtt Orosháza-Rákóczitelepen megerőszakoltak egy 15 éves külföldi lányt.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott gyorsított eljárásban az a turai férfi, aki az őt szállító mentőautóban támadt rá két mentőápolóra.
Augusztus 31-én, délután támadtak meg két középiskolás fiút a budapesti Széll Kálmán téren. A háromfős társaság beléjük kötött, ököllel többször megütötték, megrugdosták őket, az egyik támadó egy kést is elővett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A két iskolás egy gyorsétteremben kért segítséget. Az egyik fiú súlyosan, társa könnyebben sérült meg.
A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.
A szigetszentmiklósi rendőrök elfogták és kihallgatták az elkövetéssel gyanúsított 23 éves halásztelki nőt.
A csepeli rendőrök egy órán belül elfogták azt a nőt és férfit, akik a gyanú szerint több embert is kiraboltak egy parkban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Újabb részletek derültek ki arról a holttestről, amelyről vasárnap számolt be a rendőrség. Óbudán egy elhagyott házban egy nő hulláját találta meg egy kertész, szombaton.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást D. Sándor 36 éves helyi lakos ellen.
A rendőrség tájékoztatása szerint 2019. szeptember 28-án, 23 óra körül, Budapesten a VII. kerület Bethlen Gábor utca és a Garay utca kereszteződésében egy román állampolgárságú férfit kétszer megszúrtak. A sértettet a mentők kórházba szállították.
Előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt jogerősen 12 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék azt a férfit, aki 2018 szeptemberében rálőtt egy vállalkozóra és feleségére.
Rendszeresen bántalmazta 6 hónapos csecsemőjét és a gyermek védelmére kelő élettársát egy Ötvöskónyiban élő 42 éves férfi, ezért minősített testi sértés, kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat vele szemben a Nagyatádi Járási Ügyészség.
Szexuális szolgáltatást nyújtó nők közvetítésével foglalkozó családot fogtak el a Békés megyei rendőrök. A nyomozás eddigi adatai szerint a lőkösházi párnak és fiaiknak egy öcsödi nő is segített abban, hogy olyan nőket találjanak, akiket kizsákmányolhatnak.