A gyilkos és egyik áldozata korábban közösen követtek el bűncselekményt. Védelmi pénz vagy személyes ellentét állhatott a kettős emberölés hátterében?
Szombaton este jártak az ismeretlenek egy szolnoki a boltban, ahonnan több mint 20.000 forint értékű árut összepakolva, fizetés nélkül akartak távozni - tájékoztatott Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Két halottja van a vasárnap déli győri lövöldözésnek - erősítette meg a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI értesülését.
„Ki kell mondani, hogy cigány család követte el a bűncselekmény-sorozatot” - nyomatékosította pénteki sajtótájékoztatóján Horváth László, Heves megyei kormánymegbízott. Mindezt annak kapcsán, hogy a rendőrség elfogta egy rablás-sorozat elkövetőit.
Négyen is Leisztinger Tamás milliárdos üzletemberre vallottak egy ingatlanos zsarolási ügyben, amelyben több mint egy éve felfüggesztette, az elmúlt napokban azonban újraindította a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Fővárosi Törvényszék szerdán további két hónappal meghosszabbította Jozef Rohác szlovák állampolgár előzetes letartóztatását, a férfit Fenyő János médiavállalkozó tizennégy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsítják.
Megfenyegette a bírót az ítélethirdetést követően a kecskeméti „késelő”, aki egy széchenyivárosi diszkó előtt szúrt meg egy férfit.
Bűnszövetségben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolja a Szolnoki Városi Ügyészség azt a hat férfit, akiknek büntető ügyében a napokban folytatódott a tárgyalás a Szolnoki Városi Bíróságon.
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt az idős asszonyt, akit egy ismerőse többször fejbe vágott baltával vasárnap délután, nyíregyházi lakásán.
Az asszonynak kis híján sikerült is végeznie párjával. A nő azt mondta, nem bírta már elviselni, hogy férje iszik.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki - a gyanú szerint - meggyilkolt egy idős asszonyt Várpalotán. Az emberölés gyanúsítottját a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Feladta magát a rendőrségen az a fiatal férfi, aki egy ütéssel megölte haragosát egy badacsonytomaji szállodában.
Hónapok óta zsarolt, majd gyermekkorú fiával megveretett egy embert egy férfi Ózdon. A zsarolót és társait a rendőrök a napokban elfogták.
Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte szerdán nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék azt a bátaapáti férfit, aki tavaly májusban több késszúrással megölte az apját. Emellett tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és 497 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték.
Megkezdődött a megismételt elsőfokú eljárás a Szegedi Törvényszéken abban a büntetőügyben, amely egy szegedi cég telephelyén 2008-ban történt rablás miatt indult.