Az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László, és a Papp László Ökölvívó Akadémia elnöke, Szántó József után itt a harmadik sportvezető, akit korábban erőszakos bűncselekmények elkövetéséért - jogerősen - elítélt a bíróság! Turu Istvánt, az ökölvívó válogatott szövetségi edzőjét az 1990-es évek elején lőfegyverrel visszaélés, csoportos rablás és súlyos testi sértés bűntettében találták bűnösnek, amiért összesen 8 év és 5 hónap börtönbüntetést szabtak ki rá - tudta meg a Privatkopo.hu és a Fullánk.hu.
A rendőrök a bejelentést követő négy órán belül elfogták azt a mezőkövesdi férfit, aki egy helyi söröző udvarán megverte nő ismerősét.
Felfoghatatlan rémséget vitt véghez egy lajosmizsei „apa”: T. József négy napon keresztül drogozott, majd hallucinációi hatására összeszurkálta saját kislányát. A 31 éves férfit emberölési kísérlettel vádolják. A Kecskeméti Törvényszék várhatóan hétfőn ítéletet hirdet T. József ügyében.
Felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emeltek egy 53 éves férfival szemben, aki idén februárban egy húsvágó bárddal támadt rá az őt ellátni próbáló mentőkre. A vádlott egy hónappal korábban egy orvosra is rátámadt - tájékoztatott az ügyészség.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egy korábbi nézeteltérés miatt húsvágó bárddal esett neki egy ismerősének, Kecskeméten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt két budapesti fiatalkorú, valamint két - jelenleg még - ismeretlen társuk ellen.
Egy borsodnádasdi 80 éves bácsit támadott meg és rabolt ki teregetés közben otthona udvarán egy helyi fiatal - tájékoztatott a rendőrség.
A saját édesanyja hívta ki a rendőrséget a berettyóújfalui férfira, a rendőrök kiérkezése után pedig H. János megütötte és szidalmazta az egyenruhásokat. A bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés bűntettének kísérletében és becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek.
Tizenöt fiatal mert a jogvédőknek beszélni arról, hogy mi történik Magyarország egyik nevelőotthonában, ahol 9-10 éves kislányokat orális szexre tanítanak a nevelők. A szexért cserébe több zsebpénzt, édességet és extra kimenőt adtak a gyerekeknek. Rendőrségi feljelentés már született az ügyben, a nyomozóhatóság feljelentés-kiegészítést rendelt el.
Zsarolás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán R. Csaba 26 éves budapesti lakos ellen.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolta a főbérlőjét a hétvégén egy örkényi családi házban.
A Tamási Rendőrkapitányság eljárást indított súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 33 éves férfi ellen.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya K. Lászlóné 61 éves nagykinizsi lakossal szemben.
Vádat emelt az ügyészség azzal a vállalkozóval szemben, aki volt felesége megölésével bízta meg egy ismerősét, Sopronban. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vádirata szerint a 43 éves férfi 64 millió forintot követelt a volt párjától egy házassági vagyonjogi perben, majd ennek megszerzése céljából, ,,rablógyilkossággal" bízott meg egy férfit.