Az egri nyitott uszoda biztonsági őre feljelentést tett három ismeretlen férfi ellen, akik 2013.június 23-án a hajnali órákban az uszoda területére akartak bemászni, majd az utcán a közlekedési táblát rángatták és hangoskodtak.
Két, maszkot viselő férfi csütörtök délelőtt Fülöpön egy családi ház udvarára bement, az ott tartózkodó tulajdonos hölgyet egyikük lefogta, míg társa a sértetten lévő ékszereket levette, majd azokkal elmenekültek a helyszínről.
Sátorozó fiatalokat támadott meg, s rabolt ki két miskolci férfi. A támadókat rövid idő alatt elfogták a rendőrök.
Két fiatalkorú támadt egy 82 éves asszonyra tavaly nyáron, Dévaványán. Az életveszélyes sérülést okozó testvérpár ügyében elkészült a vádemelési javaslat.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a 22 éves férfit, akit egy 17 éves fiú vert össze vasárnap hajnalban, Keszthelyen.
Szabadlábon védekezhet az a férfi, aki brutálisan összevert egy embert szombaton este, egy lőrinci presszó előtt. A megvert férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Egy vita során megkéselte feleségét és sógornőjét egy férfi csütörtökön kora este, Pakson. A mentők mindkét nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Testi sértés kísérlete miatt, nem jogerősen elítélték Müller Péter „Sziámit”. A Sziámi zenekar énekese, a Sziget Kft. kreatív igazgatója azért kapott 135 ezer forint pénzbüntetést, mert négy évvel ezelőtt egy közkedvelt fővárosi klubban - a vád szerint - úgy állon vágta egyik ismerősét, hogy a nőnek letörtek a fogai, ráharapott a nyelvére, és agyrázkódást kapott.
A szolnoki vasútállomásnál ütött le három ember egy férfit szerdán éjszaka, majd elvették övtáskáját. A rendőrség fél óra alatt elfogta a rablókat.
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki - még szökésben lévő társaival együtt - kirabolt egy 14 éves fiút a Kőbánya-Kispest állomáson.
A Csornai Rendőrkapitányság garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. István 58 éves, K. Ottó 21 éves és K. István 24 éves helyi lakosok ellen.
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a 88 éves dombóvári ügyvéd gyilkosát. Ezzel a táblabíróság helybenhagyta az ügyben első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék döntését. Ugyanakkor a bírói tanács mellőzte a tett minősítései közül az aljas indokot. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés - ebben mondták ki bűnösnek a baltával támadó férfit. Az ítélet jogerős.
Meg akarta őt erőszakolni, és önvédelemből gyilkolta meg M. Zoltán (32) egy baltával és egy késsel az 53 éves Sz. Sándort - úgy tudjuk, ezt állította kihallgatásán M. Zoltán, a Jász utcai darabolós gyilkosság gyanúsítottja.