Részeg férfi okozott nyolc napon túl gyógyuló sérülést egy mentőápolónak Szombathelyen; az ápoló akkor sérült meg, amikor a mentőautóba felvett ittas férfi rátámadt a járműben szállított másik betegre, s ő megpróbálta szétválasztani őket - közölte az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének orvos-igazgatója, vasárnap.
Két sikeres rablást végrehajtott már az a három férfi, akiket lakossági bejelentés alapján fogtak el a rendőrök, mikor megpróbáltak kirabolni egy élelmiszerboltot Csepelen.
A Borsod megyei Sajónémetiben, egy ház udvarán próbált meg kirabolni egy álarcot viselő személy egy 83 éves férfit, akit bántalmazott is az elkövető - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
A rendőrség elsődleges információi szerint a tömegközlekedési járművön többen összetűzésbe keveredtek egymással, amely tettlegességig fajult.
Többször megütött és lábon rúgott egy 10 és egy 11 éves cigánykölyök egy 12 éves gyereket Salgótarjánban, akitől a pénzét és mobiltelefonját követelték. A gyerekkorú rablókat egy arra járó, a kutyáját sétáltató asszony ijesztette el.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el egy 41 éves bajai férfi ellen, aki tegnap az esti órákban rátámadt édesapjára - közölte a megyei rendőrség szóvivője.
Tizenhárommillió forintos tartozás miatt ölték meg azt a férfit Kesztölcön, akinek a március 17-i meggyilkolásáról hétfőn számolt be a rendőrség. A gyilkosság után három héttel, Szekszárd környékén elfogott elkövető beismerő vallomást tett - mondta el a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója keddi sajtótájékoztatóján.
Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a nő ellen, aki kalapáccsal megütött és kirabolt egy idős nőt múlt pénteken, Miskolcon.
Eljárást indított a rendőrség egy 13 és egy 14 éves fiúval szemben, mert hétfőn délután megfenyegettek egy lányt és egy fiút az Orczy téren.