Fegyverrel vagy annak utánzatával rabolt ki egy budapesti, XI. kerületi pénzintézetet egy 30 év körüli férfi pénteken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Rendőrökre támadt két férfi Fegyverneken, miután törökszentmiklósi járőrök lopott kerékpárok miatt keresték fel őket. Az udvaron az egyik gyanúsított bozótvágó kést, míg a másik fejszét vett magához, majd az intézkedő rendőröket megöléssel fenyegették.
A férfi egy XIII. kerületi bevásárlóközpontban találkozott volt élettársával. Összevesztek, a tettes pedig nekirontott a nőnek, ütni kezdte őt, majd előhúzta engedély nélkül tartott fegyverét és azzal fenyegette. A támadás még kedd este történt, a részletekről pénteken számolt be a rendőrség.
A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást egy szilvásszentmártoni és egy zselickisfaludi férfi ellen - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a férfit, aki volt sógora késelt meg kedden, este a Békés megyei Vésztőn.
Két tizenéves fiatal rabolt ki egy fiút hétfőn, Miskolcon - elfogták őket, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
Hajtóvadászat folyt a csepeli késelők ellen, illetve egyiküket még mindig keresik a TEK kommandósai. A két férfit kis híján halálra szurkáló társaság egyik tagja B. Oszkár kick-box-világbajnok volt (a cigány származású Balogh Oszkárról lehet szó - a szerk.), a küzdősportolót tegnap este fogták el a rendőrök.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, akit szomszédnője szúrt mellkason, egy vita során, vasárnap, Kecskeméten.
Szurkolókra támadt egy focista Ónodon, egyiküket ököllel megütötte. A sportolót elfogták, miként azt a két másik embert is, akik bekapcsolódtak a verekedésbe - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben, mert azok 2013. október 4-én, este fél nyolckor, az ózdi Brassói úton egy párra rátámadtak, és őket tettleg bántalmazva pénzt követeltek tőlük.
Két embert szállítottak szúrt sebekkel kórházba, miután két társaság összeverekedett szombat hajnalban, Csepelen - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.
A bejelentéstől számított két órán belül a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette, majd újabb tíz óra elteltével a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a gyanú szerint kirabolták alkalmi ismerősüket, Szomolyán.
A belvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy zsebkéssel megvágta egy másik férfi kézfejét. Elfogatóparancs volt érvényben ellene.
Megkezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken, kedden annak az abonyi férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy fejbe lőtte 10 éves kislányát tavaly augusztusban, majd maga ellen fordította fegyverét.