A bűncselekmény több mint három évvel ezelőtt, 2009 januárjában történt. A gyanúsítottat idén márciusban fogták el a rendőrök.
Őrizetbe vettek a szegedi rendőrök egy 25 éves férfit hétfőn, aki a megalapozott gyanú szerint november 16-án megtámadta saját nagyanyját annak szegedi házában - közölte szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi a gyanú szerint kétszázezer forintot tulajdonított el.
Tizenévesek raboltak Komáromban november 18-án késő délután. Kétezer forintot vettek el erőszakkal egy 14 éves fiútól. A rendőrök egy órán belül elfogták őket.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy fehérgyarmati férfi, akit Csegöldön késeltek meg szombaton délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Elfogtak a rendőrök egy fővárosi panzióban két férfit, akik folyamatosan zsaroltak, fegyverrel fenyegettek egy vállalkozót.
Rablókat bérelt fel saját férje megtámadására egy asszony Ercsiben. A támadók megverték, majd a pincébe zárták áldozatukat, de felbujtójukkal együtt lebuktak.
Mentőápolóra támadt egy férfi Miskolcon, miközben a kórházba szállították - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Otthonában támadtak meg és raboltak ki egy idős férfit Uszodon. A rablás azonosított gyanúsítottjait, az áldozattal korábban együtt italozó párt a rendőrük keresik.
Fia gyilkolta meg azt az 51 éves asszonyt, akit vasárnap este találtak holtan egy XX. kerületi családi ház melléképületében. A 25 éves gyanúsítottat beismerő vallomását követően, hétfőn vették őrizetbe.
Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás miatt őrizetbe vett a rendőrség egy 38 éves érpataki nőt, aki súlyosan bántalmazta élettársa édesanyját - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 58 éves soltvadkerti férfi ellen.
Megöltek egy nőt a főváros XX. kerületében vasárnap este - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő hajnalban a honlapján.
Itthon és Bécsben is lányokat kényszerített prostitúcióra az a banda, amelynek tagjai ellen vádemelést javasol a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.