Jogerősen felmentette az emberölés bűntettének vádja alól és elrendelte a kényszergyógykezelését a Nyíregyházi Törvényszék annak a férfinak, aki 2018 januárjában több késszúrással megölte édesapját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tornyospálcán. A bíróság által kirendelt szakértők véleménye alapján a vádlott kóros elmeállapotú, elmebetegségben szenved, tette következményeit nem tudta felmérni.
Tetten érték a rendőrök azt a két fiatalembert, akik megtámadtak egy férfit Ózdon.
Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolja az Egri Járási Ügyészség egy egerbaktai férfival szemben, aki bántalmazott és megalázott két tizenévest, akik zaklatták a lányát.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság garázdaság és rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 41 éves férfi és egy 16 éves helyi fiú ellen.
A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves áporkai férfi ellen.
Vádat emeltek egy rab ellen, aki betörte egy székkel zárkatársa koponyáját a Budapesti Fegyház és Börtönben, a X. kerületi Kozma utcában - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon indult eljárás emberölés bűntett és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 24 éves pándi férfi ellen.
A józsefvárosi nyomozók befejezték annak a háromfős társaságnak az ügyét, akik kiraboltak két járókelőt. Az egyik elkövető egy kést is elővett.
Rablásról érkezett bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra 2019. március 24-én, délután.
Másfél év után először találkozott a bíróság folyosóján a 2017-ben, Borsodnádasdon brutálisan megölt K. Csenge (†17) édesanyja és a fiatal lány meggyilkolásával vádolt Bialkó Roland szülei.
Előzetes letartóztatását kezdeményezte a Makói Járási Ügyészség annak a nőnek, aki erőszakkal próbálta meg behajtani egy albérlőjétől a bérletidíj-követelését.
A Tapolcai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves sümegprágai férfi és 20 éves hegymagasi társa ellen.
Őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a nőt, aki Zichyújfaluban megszülte, majd megölte gyermekét. A bűnügyesek előterjesztést tesznek letartóztatásának ügyészi indítványozására - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az erzsébetvárosi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit, akik a nyomozás adatai szerint 2019. március 8-án, éjszaka, egy erzsébetvárosi vendéglátóhely előtt bántalmaztak három férfit. Egyikük az egyik német autógyár felsővezetője, aki a fiaival kapcsolódott ki a belvárosban.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a két rendőrt életveszélyesen, illetve súlyosan megsebesítő Teréz körúti robbantás vádlottját többszörösen minősített emberölés kísérlete és terrorcselekmény miatt a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett, másodfokú, jogerős ítéletében. Papp László Gergely - az elsőfokú ítéletben meghatározott 25 év helyett - leghamarabb 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.