Óriási biznisz a fogadási csalás. Az elkövetők egyetlen futballmérkőzés befolyásolásával - forintban számolva - százmilliókat keresnek, a bűnözésnek ez a szelete is olyan, mint a többi: lehet ellene harcolni, de megszüntetni képtelenség.
Rendőrnek és önkormányzati dolgozónak adta ki magát az a két férfi, akik beteg gyermekek fényképét mutatva csengettek be lakásokba és kértek pénzt, Újbudán.
Az Ökotárs Alapítvány pénzügyi tevékenységével összefüggésben folytat nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, amelynek keretében hétfőn több helyszínen tartottak házkutatást a nyomozók.
A Kecskeméti Járási Ügyészség új információik alapján csődbűncselekmény gyanúja miatt elrendelte a nyomozás folytatását a Hajdú-Bét 2004-es csődjének ügyében, ismeretlen tettes ellen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi igazgatóságának szóvivője.
Uzsorázással gyanúsítanak egy lácacsékei házaspárt és fiukat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Rengeteg rendőr, tűzoltó, börtönőr és pénzügyőr, de élsportolók is igénybe vették annak a nyelvvizsgamaffiának a szolgáltatásait, akik ellen most emeltek vádat.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint az Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai 2014. augusztus 28-án, Frankfurtból hazaszállították a 36 éves Holman Endrét.
A napokban házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a működési engedélyétől július elején megfosztott, és jelenleg felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet központjában, valamint a pénzintézet volt ügyvezetője, Gellért Imre lakóhelyén - értesült a Privát Kopó.
Üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 31 éves monorierdei E. Norbert, a 46 éves piliscsévi K. Zoltán és a 42 éves piliscsévi C. József ellen.
Hivatali vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt nyomoz a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság több személy, köztük a Szekszárdi Járási Hivatal egyik kormánytisztviselője ellen.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben - derül ki a főügyész csütörtöki közleményéből. Keresztes Imre azt írta, „az ügyészség 53 vádlottal szemben két vádiratot nyújtott be V. László és társai ügyeiben”.
Egy pécsi házaspár hozta létre és működtette azt az alapítványt, amely 151, jellemzően idős, egyedülálló, rendkívül rossz egészségügyi állapotban lévő ember házi gondozásához igényelt állami hozzájárulást a Magyar Államkincstártól. A csaló szervezet mintegy 13 millió forint támogatásban részesült, de - a gyanú szerint - 80 gondozott esetében egyáltalán nem, vagy csak részben fordította ellátásra az igényelt összeget.
Augusztus végéig két vádiratot nyújt be a Központi Nyomozó Főügyészség a Vizoviczki László és 58 társa ellen 2012 nyara óta folyó eljárásban. Költségvetési csalásért 38 ember ellen emelnek vádat a Fővárosi Törvényszék, minősített vesztegetésért 22-vel szemben a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa előtt. Egyedül Vizoviczki érintett mindkét perben.
Cigarettát találtak egy csempészetre átalakított horgászcsónakban a Tiszán. Mintegy 2400 doboz ukrán cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei egy csempészetre átalakított horgászcsónakban a Tiszán - közölte az adóhatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának sajtóreferense.
Egy felszámolási eljárással összefüggésben kerültek kapcsolatba a befolyással üzérkedéssel és önbíráskodással gyanúsított volt rendőrtisztek azzal a magyar származású angol üzletasszonnyal, akitől 50 ezer eurót és 220 ezer angol fontot vettek át. A vállalkozó cége elektronikai gyártóberendezések újraértékesítésével foglalkozik.