Miközben 2,4 milliárd forintért ígéri a kormány az egri stadion felújítását, még mindig tárgyalják az állami sporttámogatási rendszer egyik legdurvább csalási ügyét az Egri Járásbíróságon .
Csalás miatt vádat emeltek egy banki tanácsadóként dolgozó férfi ellen, aki több mint 60 millió forint kárt okozott munkahelyének - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Piramisjáték szervezése miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfival szemben, aki magát egy új egyház vezetőjének kiadva gyűjtött pénzt - közölte a fővárosi főügyészhelyettes, csütörtökön.
Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség Tarjányi Péterre. Az ismert biztonságpolitikai szakértőt, a Zoom.hu tulajdonosát 2018 januárjában, első fokon, 2 év - 5 évre - felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy 400 millió forintos csalás miatt.
A megalapozott gyanú szerint a férfi két vevőnek is értékesítette a lakását. A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást.
Letartóztatásba helyezte a szegedi bíróság azt a szegedi férfit, aki magát magánnyomozónak kiadva csalt ki 31 millió forintot egy eltűnt hozzátartozójukat kereső családtól.
Három hónappal meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája Czeglédy Csaba letartóztatását hétfőn - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Csalás miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség egy nővel szemben, aki visszaélt egy rokona webkincstári felhasználónevével és jelszavával. A bíróság a bűncselekmény elkövetését tagadó vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével járhat el.
Üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult büntetőeljárás egy 19 éves szarvasi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot - közölte a rendőrség.
Vádemeléssel élt az Ózdi Rendőrkapitányság egy helyi kézbesítővel szemben, aki több alkalommal sikkasztott.
Jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék egy férfit és egy nőt, akik csúcsarany hozamának ígéretével 662 sértettől 1,6 milliárd forintot csalt ki. Másodfokon - az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva - csalás miatt az elsőrendű vádlott hét, a másodrendű öt év börtönt kapott.
A megalapozott gyanú szerint az 55 éves budapesti H. Ferenc és hat társa hamis szerződésekkel megszerezték egy elhunyt nő két Budapest II. kerületi lakását, két garázsát és a józsefvárosi üzlethelyiségét. Az elkövetők - tévesen - azt feltételezték, hogy az elhunyt nőnek nincsenek rokonai, így az ingatlanokat nem örökölte senki.
Vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást a fővárosi rendőrök egy nyolcfős társaság tagjaival szemben, akik különféle, csalásból származó összegeket fogadtak, majd felvettek, vagy továbbutaltak bankszámlájukról.
Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF): az egymással stratégiai kapcsolatban álló, ugyanazon cégcsoporthoz tartozó Pillar Európa Nonprofit Kft. - amelynek tagja volt a Göncz Kinga által alapított Pillar Alapítvány 2008 decemberétől 2016 szeptemberéig - és a BME Infokom Kft. (mai nevén Infokom-Innnovátor Nonprofit Kft.) az EU költségvetéséből finanszírozott projektjeikhez közösen alkalmaztak kutatókat és más dolgozókat.
Csalás, sikkasztás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoztak a rendőrök egy 50 éves pécsi férfi ellen, aki 2015 júniusa és 2016 szeptembere között gépjárművek adás-vétele kapcsán követett el bűncselekményeket.