A kriminalinfo.hu értesülése szerint a Kalocsai Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le az ismert tereprally versenyző-üzletember, Szebényi Péter ellen - jelentős értékre elkövetett csalás alapos gyanúja miatt - indult nyomozást. A vállalkozó által okozott kár a rendőrség szerint meghaladja a 30 millió forintot.
Több százezer forinttal károsított meg nehéz sorsú embereket egy csaló. Az állította, Németországban majd munkát ad nekik, de a pénz befizetése után nyoma veszett. A károsultak most összefogtak és feljelentették a férfit.
Előzetes letartóztatásba került dr. Kiss Zoltán Tamás, aki nem csak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatója, hanem az esztergomi központú háziorvosi ügyeletet végző Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft. tulajdonosa és ügyvezetője is.
Az adózatlan jövedelem után nem maradt el a számonkérés. Négymillió forint adóhiányt tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogyban.
A Csömöri Temetkezési Szolgálat Kft. megvásárlása jelentős gazdasági érdeksérelmet jelentett - állítja a Budapesti Temetkezési Intézet.
Huszonkilenc ember ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben - hangzott el az m1 Kékfény című műsorában, hétfőn.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét.
Ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az egykori Nap-kelte és a Nap-nyugta című tévéműsor kapcsán csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt.
Festményeket és gyermekjátékokat kínáltak illegálisan a világhálón - lebuktak.
A Szegedi Nyomozó Ügyészség a K. Zoltán szegedi ügyvéd ellen indult nyomozás kapcsán tavaly november 30-án kezdeményezte a szegedi bíró mentelmi jogának a felfüggesztését, akit egy hónappal később előzetes letartóztatásba helyeztek.
Folytatólagosan elkövetett csalás miatt vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség a Zalatnay Sarolta ellen indult büntetőügyben.
Szerzői jogok megsértése miatt akár két év börtönt is kaphatnak azok a dj-k, akiknek eszköztárát a pénzügyőrök két szombat esti szombathelyi bulin foglaltak le.
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélt vesztegetésért és közokirat-hamisításért egy munkaügyi felügyelőt a Szegedi Ítélőtábla.
„Bedőlt” lakáslízingekből visszavett ingatlanokat értékesíthettek részben saját zsebre az OTP Bank egyik leánycégének munkatársai. Az ügyben már büntetőfeljelentéseket is tett a pénzintézet - értesült a Privát Kopó.
Több mint 200 millió forintot vágtak zsebre azok a magas rangú katonatisztek, akiknek vesztegetési pere hétfőn kezdődött el Kaposváron. A per egyik főszereplője állítja, hogy ő politikai okokból lett vádlott, s rajta keresztül Juhász Ferenc minisztert szerették volna bíróságra idézni.