Nem valósult meg az emberi test tiltott felhasználásának bűntette az őssejtbotrány ügyében, így csalás miatt emelhet vádat a Fővárosi Főügyészség.
A Magyar Telekom végleges egyezséget kötött az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (DOJ) és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletével (SEC) a társasággal kapcsolatos vizsgálatainak egyezség útján történő lezárásáról - közölte a Magyar Telekom a BÉT honlapján. A vád: vesztegetés.
Ausztriából és Németországból származó olajtermékekkel üzletelő bűnbandát leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az utóbbi idők egyik legszervezettebb jövedéki bűncselekményében mintegy egymilliárd forint kár érte az államkasszát.
Az adóhivatal mintegy ötven büntetőeljárást kezdeményezett azokkal az adócsalókkal szemben, akik nem fizették meg az adót a külföldről behozott autók után.
Vádemelést javasol a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a pusztazámori hulladéklerakóban keletkező gáz hasznosítására kiírt pályázattal összefüggésben a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) volt vezérigazgatójával, Bielek Péterrel és három társával szemben.
Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját Budapesten hallgatták ki az ügyészek, az olajtársaság vezetője arról beszélt, hogyan találkozott először a korrupcióval vádolt horvát exkormányfővel, és hogy miért kellett végül Sanadernek a Mol a pénze.
A fogadási csalások nyomozása során eddig gyanúba került 13 manipulált mérkőzés és 16 gyanúsított személy még csak részeredménynek tekinthető, hiszen a közelmúlt eseményei hatására egyre többen jelentkeznek az ügyészségen, hogy vallomást kívánnak tenni - mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Vesztegetés gyanúja miatt pénteken őrizetbe vette egy budapesti autósiskola tulajdonosát a Nemzeti Nyomozó Iroda. A férfi állítólag abban segített, hogy román állampolgárok, akik között analfabéta is volt, tanfolyam és vizsga nélkül kapjanak vezetői engedélyt.
Négyszázmillió forintos csalási ügyben lett gyanúsított az egykori rendőrtiszt, Tarjányi Péter. Őrizetbe is vették, de a bíróság álláspontja szerint fogva tartása nem volt indokolt, így szabadlábra helyezték. Közel hatvan órát volt őrizetben, a Gyorskocsi utcában. Egy furcsa ügy háttere.
Csalás miatt emeltek vádat Kecskeméten egy domaszéki férfi ellen, aki kecskeméti vevőit csapta be a Vaterán. Nem létező telefonokat „adott el” nekik.
A privatkopo.hu értesülése szerint a rendőrség - csalás alapos gyanúja miatt - büntetőeljárást folytat az ismert tereprally versenyző-üzletember, Szebényi Péter ellen.
Újabb károsultja van Kecskeméten az ereszcsatorna javítással trükköző cigány csalóknak.
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a volt ingatlanfejlesztőnek a büntetését, akit korábban másfél év letöltendő börtönbüntetéssel sújtottak, mert 175 millió forinttal megkárosította üzlettársát.