A Privát Kopó értesülése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálatot rendelt el a Samsung Electronics Magyar Zrt-nél: az elektronikai termékeket gyártó nagyvállalattól közel tízezer számlát kért be az adóhatóság. A bűnügyi portál információja szerint a vizsgálat az idén január végén felgöngyölített, műszaki termékekkel kereskedő magyar-szlovák áfacsaló cégláncolat tevékenységével állhat összefüggésben.
Tetten értek egy megvesztegetett börtönőrt Budapesten, miközben vissza akarta adni a korábban kapott csúszópénz egy részét egy elítélt feleségének, mert nem tudta teljesíteni az azért vállaltakat. Mindkettejük ellen eljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.
Négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék szerdán, első fokon azt a nyelvvizsgáztatót, aki egy társával 300 ezer forintért segített angol középfokú nyelvvizsgához jutni - valós teljesítmény nélkül - számos vizsgázónak.
A Kecskeméti Járási Ügyészség cégek fiktív átjátszása és eltüntetése kapcsán költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és sikkasztás bűntette miatt 59 személlyel szemben emelt vádat. A Kecskeméti Járási Ügyészség a több mint 160 gyanúsítottat érintő nyomozás eredményeként a bűnszervezet 7 tagjával, közöttük ügyvédekkel és könyvelőkkel, valamint további 52 személlyel szemben emelt vádat.
A NAV pénzügyi nyomozói étolajjal üzletelő, 18 fős bűnszervezetre csaptak le. Egy őrizetbe vett gyanúsított családjának osztrák bankszámláját és magyar vagyonát 4,6 milliárd forint értékben zárolták - közölte a NAV. Tízen kerültek előzetes letartóztatásba.
A Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 éves férfi ellen. A nyomozás adatai szerint H. László csemői lakos 2012. augusztus hónaptól internetes oldalakon, majd később több hirdetési újságban fiktív munkalehetőségeket kínált.
174 milliárdos becsült vagyonával került a Forbes magazin listájának élére Gattyán György. Ennek ellenére gyülekeznek a feje felett a viharfelhők, a NAV ugyanis több tízmilliárdos adóelkerülést gyanít cégcsoportjánál. A kukkolós pornóoldalból milliárdokat kaszáló nagyvállalkozónak állítólag titkos adatgyűjtés után foglalták le vagyona egy részét. Zár alatt van az a háza is, amiben Andy Vajna lakik.
A 25 éves P. Róbert rájött, hogy a mobilszolgáltatók átverésével fillérekért juthat okostelefonokhoz. Meg is szerzett 291 darabot, hogy aztán eladja őket. A mesteri tervével csak egy baj volt: borítékolható volt, hogy le fog bukni, ez meg is történt.
Elektronikai és háztartási gépek kis- és nagykereskedelmével foglalkozott az a bűnszervezet, amelynek tagjait a múlt héten vették őrizetbe a NAV pénzügyi nyomozói. Az adóhatóság razziája az online kereskedelemben jól ismert M. János érdekeltségébe tartozó, valamint a hódmezővásárhelyi székhelyű Bravotech Kft. által működtetett weboldalakat érintette.
Továbbra is az Egyesült Államokban, Floridában sütteti a hasát Farkas Attila, akit több mint kétmilliárd forintos áfacsalással gyanúsít az adóhatóság, miközben a bíróság Farkas emberölés előkészületének a gyanújával indult bűnügyének a végére is szeretne pontot tenni. Úgy tudni, utóbbi ügyben Farkas a bissau-guineai diplomata-útlevélére és diplomáciai mentességére hivatkozva menekült meg a börtönbüntetés kiszabása elől. A Farkas Attila és üzlettársai által végrehajtott nagyszabású áfacsalási ügyben egyébként február 19-én jár le a nyomozás határideje. Annak ellenére, hogy a gyanú szerint Farkasék több mint kétmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést, a nyolc gyanúsított közül senki nincs előzetes letartóztatásban.
33 raklapnyi Red Bull energiaital leszállítására szerződött egy keszthelyi székhelyű kft. a Szlovákiában bejegyzett - a magyar állampolgárságú Sz. Roland tulajdonában és ügyvezetése alatt álló - STYLISH FOOD s.r.o. nevű társasággal. A magyar vállalkozás 6 ezer euro előleget fizetett a cégvezetőnek, a megrendelt áru azonban sosem érkezett meg, és az előleget sem fizette vissza Sz. Roland…
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság Gellért Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét és két másik gyanúsítottat szerdán.
A vesztegetési per végig a nyilvánosság kizárásával zajlik, csak az ítélet rendelkező részét olvassák majd fel nyilvánosan. Vizoviczki László és 33 társa ellen már folyik egy eljárás, 825 milliós adócsalás miatt.
A gyanú szerint le sem gyártott gépekről adott igazolást egyes társaságoknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. A szervezet milliárdokat utalhatott át a mezőgazdasági termékek értéknövelésére kiírt pályázaton nyertes cégeknek. Miután mindez napvilágra került, a szervezet feljelentést tett.