Érthetetlen a Mol szerint, hogy miért fogadta el bizonyítékként a zágrábi bíróság a Sanader-perben azt a felvételt, amelyen Hernádi Zsolt Mol-vezér és Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök egy zágrábi étterem asztalánál kicserél egymás között egy papírlapot. Sanadert többek között azzal vádolják, hogy 10 millió euróért átjátszotta az INA irányítását a Molnak.
A gyanú szerint egy prostituáltakat futtató férfinak adott el rendőrségi információkat egy kaposvári rendőr, mindketten előzetes letartóztatásba kerültek.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a kedden őrizetbe vett FIFA-licences labdarúgó játékosügynök, Kugyela Zsolt gyanúsított előzetes letartóztatását. A végzés értelmében erre a lépésre a bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő büntetőügy keretében került sor.
Csalás, okirat-hamisítás és sikkasztás gyanúja miatt folytatódik a nyomozás a debreceni Kölcsey főiskola volt rektora ellen, miután az ügyészség elutasította az érintettnek a gyanúsítás elleni panaszát - közölte Jónáné Pocsai Edit hajdú-bihari főügyészhelyettes, ügyészségi szóvivő pénteken.
Jogerősen is 4 év 10 hónap - letöltendő - börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla Stadler Józsefet.
A Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársainak segítségével, közös akció keretében fogta el kedden a rendőrség azt a két embert, akik nagyobb összeget csaltak ki egy paksi lakostól annak ígéretével, hogy megkeresik eltűnt lányát.
A kedden őrizetbe vett FIFA-licences labdarúgó játékosügynökkel, Kugyela Zsolttal szemben három rendbeli, folytatólagosan elkövetett, gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.
Egy ingatlanbefektető 100 milliót meghaladó, a tv2 korábbi elnöke pedig 50 milliósnál is nagyobb magánvagyonát fialtatta Kulcsár Attilánál 2000 körül - hangzott el a büntetőper hétfői tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.
Lassan létszámban is összeáll a nagy bundabotrány legjobb magyar nagypályás csapata. A hét végén elfogott Andruskó Attila után tegnap újabb futballistákat vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda. Ezúttal Sütő László és Horváth Gábor csuklóján kattant a bilincs.
Minden második ellenőrzött munkaadónál találtak valamilyen szabálytalanságot a megyei kormányhivatalok munkaügyi felügyelői az év első három negyedévében - írja a Napi Gazdaság a keddi számában az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adataira hivatkozva.
„Az biztos, hogy nem egy és nem két őrizetbe vételre lehet még számítani.” - mondta a magyarországi bundagyanús ügyek kapcsán Fazekas Géza egy lapinterjúban. Mint ismert, a napokban letartóztatott Andruskó Attilát azzal gyanúsítják, hogy 15-20 ezer euróért kellett volna befolyásolnia 2009-ben a Honvéd-Siófok Magyar Kupa-elődöntő végeredményét.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. volt vezérigazgatóját, aki a gyanú szerint majdnem félmilliárd forintos kárt okozott a cégnek - írja a szombati Magyar Nemzet. Ferenci Tibor a gyanú szerint egy kft-vel olyan szerződést kötött, amely tartalmazta, hogy akkor is fizet a fővárosi cég, ha a kft. nem nyújt ellenszolgáltatást.
Elrendelte pénteken a Pécsi Városi Bíróság a milliárdos sikkasztással gyanúsított, magát feljelentő volt pécsi ügyvéd előzetes letartóztatását.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kommandós akcióban fogtak el egy ügyvédet Pécsen, miközben éppen pénzt vett át egy vendéglátóhelyen. Az ügyvéd tavaly sikkasztás miatt önmaga ellen tett feljelentést.
Három embert fogtak el csalás, illetve hivatali visszaélés és sikkasztás gyanújával a Terrorelhárítási Központ és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság összehangolt akciója során kedden Pest és Nógrád megyében - közölte Dankóné Nagy Éva, a főkapitányság szóvivője.