A MÁV Informatika Zrt értékesítési és üzletfejlesztési igazgatóját munkahelyéről vitték el a rendőrök.
Vesztegetés miatt vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péter, valamint G. Katalin és B. József ellen - írta a szerdai Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a Duna TV és egy magánklinika közti szerződéssel kapcsolatban a rendőrség; az ügyben Ókovács Szilveszter vezérigazgató tett feljelentést - írja a pénteki Magyar Nemzet.
Több éven keresztül a piaci árnál drágábban szerzett be a Magyar Közút nagy értékű gépeket, az így szerződő magáncégek között ráadásul tulajdonosi összefonódás is volt.
A cége által hirdetett pénzügyi szolgáltatások iránt érdeklődőket emelt díjas telefonszámra irányítva beszéltette egy 25 éves férfi. Ezzel és más trükkökkel összességében ötmillió forint kárt okozott több mint kétszáz embernek.
Negyvenezer forint pénzbírságra ítélte a Szentesi Városi Bíróság szerdán azt a derekegyházi lakost, aki még tavaly az egyik szentesi áruházból két sampont akart ellopni.
Hatályon kívül helyezte a Baumag-ügyben tavaly januárban hozott ítéletet a másodfokú bíróság. A Fővárosi Ítélőtábla azért rendelt el új eljárást, mert szerinte az első fokú bíróság súlyos eljárási szabálytalanságokat követett el. A felszámolás alatt álló Baumag Szövetkezet alapítóját tavaly csalás miatt 7 év börtönre ítélték. A vád szerint a Baumag vezetői 13 ezer kisbefektetőt károsítottak meg, összesen 40 milliárd forinttal.
Munkaügyi felügyelőket vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke hétfőn átadta az új szervezet vezetőinek kinevezési okmányait. Összesen 133 fő vehetett át a kinevezésről szóló dokumentumot, a NAV elnökhelyettesei, szakfőigazgatói, a Központi Hivatal főosztályvezetői, a középfokú adóztatási és vámszervek főigazgatói, a Bűnügyi Főigazgatóság főigazgatója és főigazgató-helyettese, valamint a bűnügyi és az alsó fokú megyei igazgatók.
A kilencvenes években 14 ezer embert két és fél milliárd forinttal megrövidítő Tribuszer Zoltánné - a jelek szerint - újra betétgyűjtéssel foglalkozik.
A Kiskun-Vin Kft.-nél nemrég majdnem 5 ezer hektoliter manipulált bort találtak.
Magyarországon is virágzik a diplomagyártás, és bizony egyre többen próbálkoznak sokévnyi tanulás helyett gyorsan, olcsón felsőfokú oklevélhez jutni - írta a Magyar Nemzet.
Valószínűleg lehallgatják a milliárdos áfacsalás miatt hét év börtönbüntetésre ítélt exrendőr, Földesi-Szabó László ismerőseit és hozzátartozóit, hogy a nyomára bukkanjanak.