Március első heteiben előzetes letartóztatásba kerültek egy Mészáros Lőrinc-közeli biztonsági cég, az Eurovéd Security vezetői. Úgy tudni, a NAV több százmillió forintnyi készpénzt foglalt le a házkutatások során.
Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, pénzmosás, gazdasági vesztegetés és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy adócsaló bűnszervezettel szemben. A bűnszervezet pályázati támogatások jogosulatlan igénybevételével, valamint a munkáltatással összefüggő adó- és járulékterhek megfizetésének elkerülésével a hazai és uniós költségvetésnek összesen 8,7 milliárd Ft vagyoni hátrányt okozott.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette és pénzmosás bűntette miatt indítványozta a letartóztatását annak a négyfős tatai családnak és egy bűntársuknak, akik 2018 és 2019 években - két gazdasági társaság felhasználásával - több százmillió forint áfát nem fizettek meg a magyar államnak.
A bűnszervezet tagjai kétszintű céghálózaton keresztül csalták el a munkát terhelő adókat és járulékokat, valamint az áfát, amellyel 3 év alatt összesen 5 miliiárd 700 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség súlyosításért fellebbezett a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete ellen. Az első fokon eljáró bíróság a volt rendőrök ellen több rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt hozott elmarasztaló ítéletet.
A Heves Megyei Főügyészség több mint 20 oldalas vádiratot nyújtott be a bíróságra egy kömlői férfival szemben, aki tevékenységével - melyben bűntársai is segítették - súlyos tízmilliókkal károsította meg a Magyar Állam központi költségvetését.
A Debreceni Törvényszék két vádlottat üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, valamint zsarolás bűntette miatt 8 év és 10 hónap, illetve 4 év börtönbüntetésre ítélt, továbbá több mint 2,5 millió forint vagyonelkobzást alkalmazott. Az ügyben - sértettként is szereplő - harmadik személyt a törvényszék hivatali vesztegetés bűntette miatt 3 év - 1 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte.
Internetes csalásokkal gyanúsítható férfit fogtak el a Békés megyei rendőrök Törökszentmiklóson. Esetenként több százezer forintot, összességében milliókat csalhatott ki a hirdetéseire jelentkezőktől.
A Szombathelyi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalások miatt emelt vádat azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki 2019 novemberétől 2020. január közepéig 13 sértettnek okozott összesen 22,8 millió forint kárt.
Gyermekotthon lakóinak pénzét sikkasztotta el az intézményvezető Nógrád megyében, a 36 éves nő ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség emelt vádat. A vádlott a gyerekek ellátását biztosító összeggel, valamint az utógondozott gyerekek apanázsával nem tudott elszámolni; összesen 1 millió 780 ezer forintot vett fel a pénzükből saját céljaira - tájékoztatott a Nógrád Megyei Főügyészség.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három személlyel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt. A Fővárosi Törvényszék felfüggesztett börtönre ítélte a vádlottakat, az ügyészség súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.
Nyolc - köztük európai és nemzetközi - elfogatóparancs volt kiadva a notórius csaló ellen, aki egy öt és fél éves börtönbüntetése miatt is bujkált. A BRFK Célkörözési Osztálya felderítette a 48 éves férfi rejtekhelyét és - szervezett akcióban - a Bűnügyi Bevetési Osztállyal együttműködve elfogták.
Egy debreceni orvost és betegét hallgatta ki a rendőrség vesztegetés gyanújával - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerű csalás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2018 júliusától 2021 januárjáig húsz ismerősétől úgy csalt ki pénzt, hogy külföldi autók behozatala kapcsán ígért „kiváló” befektetési lehetőségeket. A vádlott a sértetteknek összesen több mint 62 millió forint kárt okozott, ami nem térült meg.
Költségvetési csalás miatt egy év és hat hónap - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét.