Az egyház egy önálló köztársaság, azt csinál, amit akar, legfeljebb a Jóisten kéri számon - így jellemezte a hazai állapotokat a Győri Egyházmegyei Hivatal volt számvevője, akit félmilliárdos sikkasztás vádjával állítottak kedden a bíróság elé.
A magyar teherautó az okmányok szerint a Virgin-szigetekről származó sportcipőt szállított Hamburgból Budapestre. Nem az volt benne.
Pénteken folytatódott, ám a következő tárgyalási napon vélhetően a vád- és a védőbeszédeket követően ítélettel zárul első fokon a megyei bíróságon annak a rendőrnek az ügye, akit vesztegetéssel vádol a főügyészség.
A háromfős banda még 2011 nyarának végén tervezte meg, hogy elkötik a Brink's autóját, benne a döbbenetes összeggel. Az értelmi szerző, úgy tudjuk, nem L. Róbert volt, még csak nem is a szintén elfogott bűntársa, V. Péter (38), hanem harmadik társuk, akit egymás között csak Jocónak hívtak.
A rendőrség befejezte a „tiszabői szocpolos csalások” néven elhíresült, szerteágazó ügy nyomozását. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldik meg az ügyészségnek.
Kilenc embert állítanak bíróság elé az őssejtügyben, köztük Fásy Ádámot és Pákh Imrét. A vádirat szerint engedély nélkül végeztek őssejtkezeléseket.
Tavaly nyár óta nyomoznak csalás gyanúja miatt a pécsi Bayer Center gazdálkodásával összefüggésben. Hétfőn a cég egyik volt középvezetője rendőrökre, és volt országgyűlési képviselőre is terhelő tanúvallomást tett.
Jogerősen hat év letöltendő börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék kedden azt a férfit, aki 2009 márciusa és májusa között nem létező alapítványok, intézmények nevében csalással akart pénzt szerezni idős művészektől, tudósoktól.
Hamarosan gyanúsításra kerülhet sor a Budapest Televíziónál munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás ügyében. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói több mint hetven tanút hallgattak meg, jelenleg a kárérték pontos meghatározása zajlik.
Nem tett vallomást az a két kalocsai fideszes politikus, akik csalás és okirat-hamisítás miatt álltak tegnap a Kecskeméti Városi Bíróság elé. Ehhez joguk van, így a bíróság sem tehetett fel nekik kérdéseket. A vádirat ismertetése után dr. Mátyásné dr. Polereczky Éva tanácsvezető bíró a nyomozati vallomásukat olvasta fel.
Nemzetközi elfogatóparancs alapján Thaiföldön fogták el azt a férfit, aki 2009 szeptemberében több mint 500 millió forintot sikkasztott el egy miskolci pénzszállítócégtől.
Már a NAV is felfigyelt a rejtett kamerával készült felvételre, amelyen Klapka György (83) egy titkos kamionban érkező aranyszállítmány megszerzéséről beszél. Az üzletember az ügyvédek szerint akár arra is számíthat, hogy nyomozók teszik tiszteletüket Klapka legendás, Vámház körúti üzletében.
Különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt feljelentette egyik beszállítója az AES Borsodi Energetikai Kft.-t a Miskolci Rendőrkapitányságon, amely ennek alapján nyomozást rendelt el. A feljelentés oka részben azonos azzal, ami miatt több beszállító már két hónappal ezelőtt is a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordult a már felszámolás alatt lévő amerikai hátterű társaság ellen.
Benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Főügyészség a bíróságra az Eclipse Zrt. ügyvezetőjével és 11 bűntársával szemben. A vádiratban az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett adócsalás, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás és más bűncselekmények szerepelnek.