A Sárvári Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki 2019 augusztusától 2020 májusáig terjedő időben huszonöt sértettnek okozott összesen 35 millió forintot meghaladó kárt.
Az „unokázós” csalók ezzel a szöveggel csaltak ki pénzt és ékszereket - összesen mintegy kétmillió forint értékben - egy idős asszonytól. Most a budapesti rendőrök kezdeményezték a bűnözők letartóztatását.
Egy 80 éves óbudai asszonytól csalták ki az ékszereit 2021. szeptember 2-án. Az idős sértettel az utcán ismerkedett össze egy középkorú nő, aki azt mondta, hogy férjével megvenné az aranytárgyakat, de fizetni csak később tudnak. A néni átadta a mintegy egymillió forint értékű ékszereket, majd másnapig hiába várta, hogy a csalók jelentkezzenek a pénzével.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt rendelt el nyomozást a BRFK. A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa 2021 júniusa és augusztusa között több alkalommal pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől, a pénzből egyikük asszisztense is részesült.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki a vád szerint tavaly ősszel csapot be egy idős sértettet és okozott neki több, mint 150 000 forintos kárt.
A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét személy ellen a Fővárosi Törvényszéken.
A budapesti rendőrök elfogtak egy ukrán állampolgárt, aki a gyanú szerint csalással megszerzett amerikai bankkártya-adatokkal Magyarországra rendelt elektronikai eszközöket. A gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették.
A Pécsi Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy csomagküldő cég alkalmazottja ellen, aki a rábízott csomagok egy részét eltulajdonította.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a két férfinak és egy nőnek, akik 2017. évtől Bonyhádon működtetett bűnszervezetben munkavállalók után fizetendő járulékokra és általános forgalmi adóra folytattak adóelkerülő tevékenységet és ezzel összesen több, mint 4,5 milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a magyar állam költségvetésének.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak az öt személynek a letartóztatását, akik vagyonvédelmi szolgáltatással összefüggésben több, mint 30 gazdasági társaságot működtetve követtek el bűncselekményt.
Csalás miatt felelhet az az érsekvadkerti férfi, aki ellen befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát a rétsági nyomozók.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés bírósági eljárásbanbűntette miatt emelt vádat Gulyás Imre volt rendőr alezredes ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádlott letartóztatás hatálya alatt áll.
A Veszprémi Járási Ügyészség indítványára a Veszprémi Járásbíróság elrendelte annak a 49 éves, büntetett előéletű férfinak a letartóztatását, aki eltartási szerződés ígéretével egy idős, beteg férfitől két, összesen 55 millió forintot meghaladó értékű ingatlant csalt ki, emellett a nyugdíját is rendszeresen elvette.
A Szolnoki Járási Ügyészség indítványt tett egy 37 éves sárkeresztúri nő letartóztatására a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt.