Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki több százezer forintot csalt ki egy idős férfitől, de a második bűncselekménynél már belefutott a rendőrökbe. A nyomozók a csalás miatt indított eljárást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tizenhat pedagógust, aki két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után az évek alatt 61 millió forint állami támogatást vett fel jogtalanul.
Költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség cégvezetőkkel szemben Heves megyében. Az állami költségvetést több tízmillió forinttal megkárosító, fiktív munkaerő-kölcsönzéssel összefüggésbe hozható adó- és járulékcsalások miatt heten állhatnak majd bíróság elé.
Több éven át sikkasztott egy hajdúszoboszlói idősek otthonának házipénztár-kezelője a vád szerint. A helyi asszony feladata volt a pénzkezelés, illetve az ellátottak értékeinek és vagyonának bizonylatolása, amit számítógépes programban is rögzítenie kellett - illetve kellett volna.
Sikkasztás és csalás miatt hat év börtönbüntetésre ítélt egy volt ügyvédet a Szegedi Járásbíróság. A szabadságvesztés mellett a bíróság a vádlottat 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és nyolc évre eltiltotta az ügyvédi foglalkozástól, ezen kívül 45 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte.
Összehangolt akció során a rendőrök, a helyszínen elfogták azt a két nőt és egy férfit, akik egy idős embertől hétmillió forintot csaltak ki.
A budapesti rendőrök befejezték annak a férfinak az ügyét, aki két autót is vett hitelre, majd egyik járműnek sem fizette a törlesztőrészletét. A férfi ezután - megtévesztve a hatóságot - halottá nyilvánítatta magát, hogy ezzel elkerülje a várható büntetését.
Befejezték a nyomozást az újbudai nyomozók annak a férfinak az ügyében, aki árverés alatt álló ingatlanok megszerzését, és befektetési lehetőséget ajánlott ügyfeleinek, de ezeket nem teljesítette.
Évekre börtönbe kerülhet az egykori „sztárnyomozó”: Labanc Ferencre és az ugyancsak volt rendőrtisztre, Porkoláb Zsoltra letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta szerdai perbeszédében az ügyész. A vádirat szerint Labancék becsaptak egy brit vállalkozót, majd amikor a nő nem akart nekik többet fizetni, megzsarolták és súlyosan megfenyegették.
Már bírósági szakban van az antiszemita gengszterrapper, Czigle László „Gotti” és nyolc társának vesztegetési ügye, akiket a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség közel száz rendbeli bűncselekménnyel vádol - tudta meg a PestiSrácok.hu. Gottit még 2016 tavaszán tartóztatta le a Terrorelhárítási Központ (TEK). A nyomozás során jelentős készpénzt és nagy értékű gépjárműveket is lefoglaltak.
Különösen nagy kárt okozó csalás miatt kettő év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte - első fokon - Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt és médiatulajdonost a Fővárosi Törvényszék.
Vádemelési javaslattal zárták le a budapesti rendőrök annak a két nőnek az ügyét, akik „unokázós” módszerrel közel 11 millió forintot csaltak ki idősektől.
Tavaly májusban hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet az engedély nélküli őssejtkezelések ügyében indult büntetőperben a Fővárosi Ítélőtábla, és új eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket, most, 2017. decemberében ítéletet hozott első fokon a törvényszék. A vád szerint egy ukrán tudós módszerei alapján magyar és ukrán orvosok engedély nélkül nyújtottak őssejtkezelést gyógyíthatatlan betegeknek - több millió forintért. A vállalkozáshoz szükséges cég alapításában részt vett két ismert üzletember, Pákh Imre és Fási Ádám is.
A Békés megyei rendőrök Hódmezővásárhelyen elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint társaival cégektől csalt ki pénzt.