Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
140 millió forintos költségvetési csalást követett el a használt autókkal kereskedő tatabányai bűnszervezet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gyanúja szerint 140 millió forint adót csalt el a nyolc tatabányai személyből álló, használt autókkal üzletelő bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

Bűnszervezetben csaltak az állami támogatással

Nyíregyházi alapítványi iskolákat irányító, állami normatív támogatással visszaélő bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 

Elköltötte a lakók megtakarítását a közös képviselő

A rendőrség vádemelést javasol egy nő ellen, mert közös képviselőként sajátjaként rendelkezett egy orosházi társasház lakói által befizetett pénz egy részével.

Százötven milliós költségvetési csalást leplezett le a NAV

Egy cégcsoport 150 millió forint áfát csalt el vegyi áruk illegális kereskedelmével - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

920 millió forint kárt okozott az államnak egy repceolajjal üzletelő bűnbanda

Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Megbukott az „unokázós” csaló

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki több százezer forintot csalt ki egy idős férfitől, de a második bűncselekménynél már belefutott a rendőrökbe. A nyomozók a csalás miatt indított eljárást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Az utolsó tánc: tízmilliókkal károsította meg a költségvetést egy nyíregyházi házaspár

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tizenhat pedagógust, aki két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után az évek alatt 61 millió forint állami támogatást vett fel jogtalanul.

Munkaerő-kölcsönzés: több milliós költségvetési csalással vádolnak hét cégvezetőt

Költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség cégvezetőkkel szemben Heves megyében. Az állami költségvetést több tízmillió forinttal megkárosító, fiktív munkaerő-kölcsönzéssel összefüggésbe hozható adó- és járulékcsalások miatt heten állhatnak majd bíróság elé.

Éveken át sikkasztotta az idősek pénzét

Több éven át sikkasztott egy hajdúszoboszlói idősek otthonának házipénztár-kezelője a vád szerint. A helyi asszony feladata volt a pénzkezelés, illetve az ellátottak értékeinek és vagyonának bizonylatolása, amit számítógépes programban is rögzítenie kellett - illetve kellett volna.

Sikkasztás miatt 6 év szabadságvesztésre ítéltek egy volt ügyvédet

Sikkasztás és csalás miatt hat év börtönbüntetésre ítélt egy volt ügyvédet a Szegedi Járásbíróság. A szabadságvesztés mellett a bíróság a vádlottat 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és nyolc évre eltiltotta az ügyvédi foglalkozástól, ezen kívül 45 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte.

Hétmillió forintot csaltak ki

Összehangolt akció során a rendőrök, a helyszínen elfogták azt a két nőt és egy férfit, akik egy idős embertől hétmillió forintot csaltak ki.

Megrendezte a saját halálát

A budapesti rendőrök befejezték annak a férfinak az ügyét, aki két autót is vett hitelre, majd egyik járműnek sem fizette a törlesztőrészletét. A férfi ezután - megtévesztve a hatóságot - halottá nyilvánítatta magát, hogy ezzel elkerülje a várható büntetését.

Olcsó lakásokat és magas hasznot ígért a csaló

Befejezték a nyomozást az újbudai nyomozók annak a férfinak az ügyében, aki árverés alatt álló ingatlanok megszerzését, és befektetési lehetőséget ajánlott ügyfeleinek, de ezeket nem teljesítette.

Hosszú évekre börtönbe kerülhet a két bukott rendőr, Labanc Ferenc és Porkoláb Zsolt

Évekre börtönbe kerülhet az egykori „sztárnyomozó”: Labanc Ferencre és az ugyancsak volt rendőrtisztre, Porkoláb Zsoltra letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta szerdai perbeszédében az ügyész. A vádirat szerint Labancék becsaptak egy brit vállalkozót, majd amikor a nő nem akart nekik többet fizetni, megzsarolták és súlyosan megfenyegették.

Vesztegetés bűnszervezetben: ukránokat és szerbeket juttatott magyar útlevelekhez a „rapper”

Már bírósági szakban van az antiszemita gengszterrapper, Czigle László „Gotti” és nyolc társának vesztegetési ügye, akiket a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség közel száz rendbeli bűncselekménnyel vádol - tudta meg a PestiSrácok.hu. Gottit még 2016 tavaszán tartóztatta le a Terrorelhárítási Központ (TEK). A nyomozás során jelentős készpénzt és nagy értékű gépjárműveket is lefoglaltak.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2174
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat