A képen látható férfi és másik két társa gyanúsítható azzal, hogy 2014. május 27-én, 1 óra 35 perc és 1 óra 45 perc közötti időben, Töltéstaván, a takarékszövetkezetbe behatolt, és a körülbelül 80x60x60 centiméter nagyságú, lerögzített páncélszekrényt a helyéről felfeszítette, majd a benne lévő készpénzzel együtt eltulajdonította.
Talicskában tolta el Sz. György azt a televíziót, amit egy lakatlan családi házból tulajdonított el. Többen is látták őt, az egyik szemtanú személyesen a Nyergesújfalui Rendőrőrs parancsnokát riasztotta a történtekről.
A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei egy férfit kerestek Szegeden, a Széchényi téren 2014. június 11-én, akinél a segélyhívóra érkezett bejelentés szerint az állampolgárok egy kést láttak. Az egyenruhások felfigyeltek egy padon ülő férfira, aki azonnal futásnak eredt, amikor meglátta a rendőröket.
Egy tatabányai hétvégi háznál tartottak házkutatást a helyi rendőrök, 2014. június 8-án. Az épületben több mint 30 darab lőszert találtak a nyomozók, amelyeket lefoglaltak. Az egyenruhások még ugyanezen a napon elfogták azt a testvérpárt, akik korábban albérlőként laktak a lakásban.
Nem kapta meg munkabérét, ezért annak kifizetését egy vascső segítségével akarta kikövetelni a sértettől.
Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség a 23 éves K. Gyula és a 18 éves L. Dezső miskolci lakosok ellen, akik vasárnap éjszaka Miskolc egyik óvodájának ablakát betörték, az azt védő rácsot lefeszítették és oda bemászva élelmiszereket kívántak eltulajdonítani.
Rövid időn belül két rablást is elkövetett Budapesten az a háromfős társaság, akiket elfogtak a rendőrök és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását.
A Győri Rendőrkapitányság csalással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Nem akart hitelre húst adni a 69 éves néni, ezért 78 éves „vásárlója” felkapott egy kalapácsot és többször fejbe verte vele. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. István győrzámolyi lakost őrizetbe vette.
Állampolgári bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, miszerint szerdán délelőtt egy egri templomban egy férfi a perselyből megpróbálta kivenni a benne lévő pénzt - egy orvosi csipesszel.
Az Avasi Rendőrőrs járőrei Miskolctapolcán a bejelentéstől számított fél órán belül elfogták a szigetszentmiklósi betörőket.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Gyula 23 éves váci lakos ellen.
Készenléti rendőrök fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy idős jánoshidai asszonyt, majd rágyújtotta a házát.
Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. István ellen. A gyanú szerint a 29 éves budapesti férfi 2013 februárja és júniusa között különböző termékeket kínált eladásra egy internetes portálon. A gyanúsított telefont, GPS-t, cipőt, felsőt és könyvet is adott el az érdeklődőknek, azonban miután a vevők átutalták számára a kért összeget, az árut már nem küldte el részükre.
Alig húsz perc alatt elfogták a rendőrök azt a két nőt, akik megloptak egy utast egy szegedi buszpályaudvaron, majd az értékeket babakocsiba rejtve próbáltak eltűnni a helyszínről.