Személycserét hajtott végre három főrendőri poszton is Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki a rendőrség közleményéből.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a nővel szemben, aki kabátot akart magának lopatni 12 éves gyermekével.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya összehangolt akciót szervezett a 45 éves, bűnügyi felügyelet alatt álló budapesti K. Norbert és társai elfogására, mert felmerült a gyanú, hogy kábítószer-kereskedelemmel foglalkoznak.
A józsefvárosi rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanújával három embert vettek őrizetbe.
T. Lajost felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 11 év fegyházra és 2 év börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Városi Bíróság. Mivel a 33 éves férfi el akarta kerülni a súlyos fegyházbüntetést, ezért 2010 novemberében ismeretlen helyre távozott. Most már jó kezekben van.
A fővárosi rendőrök egy II. kerületi villamosmegállóban fogták el a férfit, aki ellen kifosztás miatt több körözés volt érvényben.
Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárását a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 43 éves helyi férfival szemben.
Egy gyöngyösi nő feljelentése alapján indult nyomozás a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az asszony gyermekkorú lánya 2020 decemberében, az interneten megismerkedett egy fiatalkorú fiúval, aki meztelen fotókat kért a lánytól. A lány teljesítette a fiatalkorú kérését, aki azonban később újabb pornográf tartalmú videofelvételeket követelt.
A kapuvári nyomozók egy 43 éves fertőszentmiklósi férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A szegedi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, akinek lakásában 68 tő kannabisz egyedet, illetve csaknem másfél kilogramm növényi törmeléket foglaltak le.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. május 18-án, 19 óra 45 perckor arról, hogy Bágyogszováton két férfi verekedik.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a somoskőújfalui határátlépési pontnál ellenőriztek egy személygépjárművet, amelynek vezetőjénél és utasánál kábítószergyanús növényi törmeléket találtak meg és foglaltak le.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya folytat büntetőeljárást a 48 éves L.Z. magyar, és a 44 éves S.R. szlovák állampolgárral szemben. A két személyre a nyomozók néhány hónappal ezelőtt figyeltek fel, mert adatok merültek fel arra vonatkozólag, hogy a magyar férfi a szlováktól rendszeresen szerez be kábítószert, amit Magyarországon továbbértékesít.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztályának munkatársai bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytattak büntetőeljárást egy kilencfős társaság ellen.
Megszúrtak egy férfit Budapesten, a XV. kerületben, csütörtökön, délután, a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták - közölte a BRFK.