2010. november 26-án 23 óra körüli időben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztály egyik munkatársa Budapesten, az Astoriánál az aluljáróban egy gyanúsan viselkedő nőre és egy férfire figyelt fel.
A bejelentéstől számított néhány órán belül elfogta a Csongrádi Rendőrkapitányság azt a tiszaalpári férfit, aki ellopta az Attila utca végében lévő körforgalom közepén álló árvízvédelmi emlékmű faszerkezetű tornyában elhelyezett harangot. A férfi 48 ezer forintot kapott a másfél millió forint értékű műtárgyért.
A Rendőrtiszti Főiskola 2006-ban — felismerve a kor szakmai kihívásait és társadalmi igényeit — elindította képzését a biztonsági szakirányon. A képzés sikeres megszervezésének elengedhetetlen feltétele a szoros kapcsolattartás az ágazat, a biztonsági szféra képviselőivel, és szakmai szervezeteivel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
40-40 ezer forinttal károsított meg két pécsi üzletet az a 30 év körüli férfi, aki könyvelőnek adja ki magát.
A Népszava 2010. november 23-ai számában Belső ellenőrzés közben a rabló elfuthatott címmel megjelent cikkel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság a következő közleményt teszi:
Csaknem egy hónapja semmit sem tud két és fél éves kislányáról édesanyja, a komlói Kovács Annamária - állítása szerint a gyereket láthatásra vitte el az édesapja, azóta ismeretlen helyen tartózkodnak.
Az ünnepek közeledtével újabb trükkös tolvajok bukkantak fel a megyében. Főként idős sértettekhez kopognak be és különböző ürüggyel kéredzkednek be otthonaikba. Az idegenekkel szemben cseppet sem bizalmatlan sértettektől esetenként több százezer forint zsákmánnyal távoznak a gátlástalan elkövetők. Így történt ez hétfőn és kedden is. A rendőrség kéri a megyei lakóit, legyenek kellőképp bizalmatlanok az idegenekkel szemben!
A tulajdonos érte tetten földjén azt a férfit, aki éppen a tormát szedett fel 2010. november 14-én, délben, Bagamér külterületén.
Az ország nagyobb városaiban léptek akcióba azok a tolvajok, akiket Miskolcon fogtak el a rendőrök.
Egy négytagú budapesti bandát fogtak el tegnap Szombathely belvárosában a rendőrségi kommandósok. A banda tagjai egy pénzszállító autót akartak kirabolni egy pénzváltónál.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki 2010. november 20-án az éjjeli órákban a Budapest X., Könyves Kálmán körútnál bántalmazott egy férfit, majd a sértett segélykiáltásaitól megriadva, a helyszínről értékszerzés nélkül elmenekült.
Az elmúlt három napban négy ember halt meg az ország útjain. Pénteken, szombaton és vasárnap összesen 422 közlekedési baleset történt: négyen meghaltak, 41-en súlyosan, 87-en pedig könnyebben sérültek meg. Ezeken kívül 290 személyi sérülés nélküli, anyagi káros baleset is történt.
Összesen 137 770 autó rendszámát ellenőrizték a közlekedésbiztonsági és lopott autókat felderítő akcióban szombaton a fővárosban.