Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki megkéselt egy embert szombaton a X. kerületi Hős utcában.
A nyomozók egy férfit azonosítottak azok közül, akik a gyanú szerint kiraboltak egy óra üzletet.
Korábbi tartozásra hivatkozva kereste fel rendszeresen egyik ismerősét egy szarvasi férfi. Hónapokon át fenyegette a sértettet, házából bútorokat adott el. A rendőrség őrizetbe vette az erőszakos gyanúsítottat.
Nemrégiben szexuális visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a mátrafüredi szakképző iskola egyik pedagógusa ellen. A tanúk szerint különösen viselkedett a tanár a fiú diákokkal. Az eddigi kihallgatások megerősítették a bűncselekmény gyanúját.
Lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Ferenc 54 éves gödöllői lakos és D. András 54 éves mogyoródi lakos ellen.
A rendőrség rövid időn belül elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két besenyődi fiút.
A Soproni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást két győri férfi és két külföldi ellen.
Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen, aki 2014. június 11-én, 22 óra 50 perc körüli időben Tata Új úton az óvodánál megtámadott egy nőt. A maszkot viselő férfi - miközben bántalmazta a sértettet - elvette a pénztárcáját.
A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A tettesek 2014. július 25-én, egy győri drogériából kozmetikai cikkeket tulajdonítottak el.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A főkapitányság vezetője nettó 2.000.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.
Lopásról tett bejelentést egy 53 éves dorogi nő 2014. október 26-án, este. A sértett egy rózsaszínű felsőt és világoskék nadrágot viselő asszonyról adott személyleírást a dorogi rendőröknek, aki a bejelentő pénztárcáját tulajdonította el, miközben csomagjait autójából a házába hordta be.
Békés megyei Kondoroson fogtak el a rendőrök egy budapesti férfit, aki telefonon keresett meg időseket. A hívott felek unokájának adta ki magát és milliókat kért kölcsön.
Kukoricát lopott a 27 éves M. József egy ácsi gazdától. A helyi mezőőr fedezte fel a bűncselekmény elkövetését.
A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat - ismeretlen tettes ellen - csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt, aki a rendelkezésre álló adatok szerint internetes portálon kínált eladásra különböző műszaki cikkeket.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a napokban fejezte be a büntetőeljárást egy 21 éves pápai lakossal szemben, aki Balatonfüreden egy buszmegálló üvegét kirúgta.