A rendőrök előállítottak két fiatalkorút, akik a megalapozott gyanú szerint több bűncselekményt is elkövettek Csornán és Sopronban.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. Dávid kokadi lakos ellen.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a két miskolci nőt, akik alkalmi ismerősük italába gyógyszert kevertek, majd a férfi eszméletlen állapotát kihasználva ellopták pénztárcáját és mobiltelefonját.
Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki gyűjtőként több hatástalanított fegyvert tartott egy soproni és egy sopronkövesdi lakásban; az őrizetbe vételre annak ellenére került sor, hogy a gyűjtő elmondta: semmilyen bűncselekményre nem készült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat J. Csilla 47 éves pomázi és H. József 45 éves budapesti lakosokkal szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Gyanúsítottként hallgatták ki a miskolci rendőrök azt a férfit, aki kollégáját egy a műszakváltás miatt kialakult vita hevében megrúgta és a férfi életveszélyesen megsérült.
A 42 éves férfi hatósági engedély nélkül távozott egy veresegyházi családi házból, ahol házi őrizetét töltötte.
Néhány órával az ellenük kiadott fényképes körözés alapján elfogták a fővárosi rendőrök azt a két embert, akik a gyanú szerint még augusztusban kifosztottak egy alvó utast egy éjszakai BKV-buszon.
Bűncselekmény áldozata lett az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint az a nő, akinek holttestét a Népliget bokros területén találták meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást folytat B. Jenő 50 éves budapesti lakos ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A Központi Nyomozó Főügyészség új, a korábbinál jobb minőségű kamerafelvételeket hozott nyilvánosságra a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjéről.
Szeméremsértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. Béla 34 éves lőrinci lakos ellen.
Valótlan, hogy a határon szolgálatot ellátó rendőröknek nem megfelelő a ruházata, továbbá, hogy pokrócokra, gyógyszerekre, élelmiszerre lenne szükségük.
A sérült barátját ellátó mentők munkáját akadályozta és megrongálta a mentőautót egy 20 éves cigány.