A rokkantnyugdíjas békéscsabai férfi az interneten keresztül vásárolta meg a kábító hatású anyagot, majd több alkalommal adott el belőle helyi fiataloknak. A Békéscsabai Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kóros szenvedélykeltés miatt emelt vádat ellene.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást - jelenleg még - ismeretlen tettes ellen.
Indokolás nélkül, március 31-ei hatállyal visszavonta Tarcsa Csaba dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének vezetői megbízását Papp Károly országos rendőrfőkapitány javaslatára Pintér Sándor belügyminiszter - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A rendőrség egy 28 éves tiszacsegei férfit keres, aki a 4-es metró felrobbantásával fenyegetőzött a múlt hét pénteken. A rendőrség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a férfi március 13-án, 17 óra 50 perc körül egy nyilvános telefonfülkéből felhívta a 112-es segélyhívó telefonszámot, és a 4-es metró felrobbantásával fenyegetőzött.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kerítés bűntett és kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - fogva tartásuk mellett - M. Oszkár 42 éves, Sz. Zsolt 37 éves, valamint B. Bertalan 55 éves miskolci lakosok ellen.
A gyanú szerint C. Lajos egy cég ügyvezetőjeként 2007-ben kezességet vállalt két forgóeszköz hitelszerződésre több, mint 157 millió forint értékben, továbbá - szökésben lévő társával - egy bányászati tevékenységet végző kft. ügyvezetőiként 2008 júniusában középtávú hitelszerződést kötöttek több százmillió forint összegig, bányászati jog megvásárlására. A hitel törlesztését megkezdték, ám a nyomozás adatai szerint ennek oka csak a visszafizetési időtartam meghosszabbítása volt.
Egy nő 2013. november 3-án, hajnalban, telefon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy a Hajdúnánáson élő 81 éves nagybátyját ismeretlen tettesek otthonában megtámadták.
Büntetőeljárást indított a rendőrség egy komlói férfi ellen, aki pornográf felvételek készítésére vett rá egy kislányt, majd a képeket elküldte a gyermek ismerőseinek - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség elfogta azt a négy kazincbarcikai férfit, akik fa eladása közben becsaptak és megloptak egy fehérgyarmati férfit.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárást folytat lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 57 éves jásziványi lakos ellen. Úgy tudni, egy független önkormányzati képviselőről van szó.
Nem volt a vezetői engedélye annak a 39 éves mesterszállási férfinak, aki Szolnokon igazoltatáskor egy hamis jogosítványt adott át a rendőröknek, melyen az érvényesség dátuma is golyós tollal volt átjavítva.
Vádemelést javasol a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egykori munkáltatóját lopta meg, Miskolcon.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság egy 48 éves férfi ellen javasol vádemelést, aki több alkalommal követett el betöréseket Nagykanizsán és a Somogy megyei Gyékényesen.
Szexuálisan molesztált egy 10 éves kislányt egy 30 év körüli férfi, Bicskén - a Fejér megyei rendőrök keresik a pedofilt.
A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat zaklatás bűntett és testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Károly 51 éves dunakeszi lakos ellen.