A budapesti rendőrök elfogtak két férfit és egy nőt, akik nemcsak lopott autóval közlekedtek, hanem kábítószer is volt náluk, valamint a jármű sofőrje nem rendelkezett vezetői engedéllyel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága rongálás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Több hatóság is körözte azt a férfit, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Célkörözési Csoportjának nyomozói fogtak el, Budapesten.
A Készenléti Rendőrség járőrei egy órán belül elfogták azt a két egyiptomi állampolgárt, akik Budapest VIII. kerületében megfenyegettek egy férfit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozást folytat - ismeretlen tettes ellen - rongálás vétség elkövetése miatt.
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt javasol vádemelést a Sarkadi Rendőrkapitányság egy okányi házaspár ellen. A 26 éves nő és a 34 éves férfi előzetes letartóztatásban vannak.
Elfogtak a fővárosi rendőrök egy férfit, akinél 25 gramm marihuánát találtak, és úgy vezette a robogóját, hogy nem volt vezetői engedélye.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya rablás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást a 42 éves Gyurka Csaba ellen.
Az újbudai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy alvó sértettet fosztott ki a villamoson.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást, amellyel összefüggésben keresi Setét Zoltánt.
Az 5 éves Csébi Jázmin Virginia egy budapesti gyermekotthonból tűnt el, az angyalföldi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki 2017. december 31-én azt az 55 éves helyi nőt, aki az intézkedést megelőzően - előzetes szóváltást követően - megsebesítette férjét otthonukban egy éles tárggyal, Szombathelyen.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét migráns, Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztálya öt férfival szemben, akik több illegális migráns külföldre jutását segítették elő.