Vasárnap őrizetbe vett a kalocsai rendőrség két fiatalkorú férfit, akik a gyanú szerint április 1-jén - harmadik társukkal - megverték nevelőintézeti gyermekfelügyelőjüket, majd megszöktek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Készenléti Rendőrség járőrei április 13-án éjszaka négy fiatalemberrel szemben intézkedtek Ercsiben, a Szent István utcában.
Emberölés kísérlete miatt kell felelnie annak a mezőkovácsházi férfinak, aki egy vita hevében elgázolta haragosát.
Drogdílert és kábítószer-fogyasztókat vett őrizetbe a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője.
Saját fiát is rávette a bűncselekmény elkövetésére a 38 éves P. Sándor, akit társaival együtt 15 rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsít az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A tolvajcsapat ügyében a rendőrség a büntetőeljárást befejezte, az ügyet vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészégnek.
Rablásról érkezett bejelentés 2013. április 5-én, 21 óra 41 perckor a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére.
78 illegális migránst fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei az elmúlt 24 órában a polgárőrséggel együttműködve Röszke és Tiszasziget külterületén.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a 20 éves tatabányai G. Gyulát, akit időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Elfogták azt a fiatal férfit, aki - társaival együtt - tavaly augusztusban megtámadott, s kirabolt egy embert egy lajosmizsei tanyán.
Egy kongói férfi próbált meg illegálisan Ausztriába juttatni három algériai bevándorlót - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
Javításra átvett ékszereket adott zálogba egy szigetvári ékszerbolt tulajdonosa, eljárást indított ellene a rendőrség - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, csütörtökön.
Vádemeléssel zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a nyomozást azzal a csoporttal szemben, amely elsősorban ázsiai egzotikus országokba közvetített ki lányokat. Egy magyar férfi és egy nő, valamint egy emírségi nő szervezte a prostituáltakat, akiket elsősorban gazdag méltóságok vettek igénybe.
Erősen maró hatású anyagot loptak el az elkövetők egy siófoki orvosi rendelőből. A Siófoki Rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben.