Bűnözők karamboloztak a Szerémi úton, a Savoya parknál, csütörtökön délelőtt. Egyikük megsérült, őt a helyszínen elfogták, két társa azonban elmenekült.
Tetten érték a szegedi rendőrök a 28 éves, algyői Ö. Gábort, aki egy épülő ház fürdőszobájában rézvezetéket tépett ki a falból. Szorgalmát bilinccsel díjazták a zsaruk.
Kábeltolvajt fogtak a MÁV vasútőrei a fővárosban, Kelenföldön. A cigány nő összesen 75 méternyi kábelt akart pénzzé tenni.
Gyerekeknek és tinédzsereknek árultak kábító hatású anyagokat egy család tagjai. A „pot pouri” néven futó szert több fiatal is fogyasztotta a városban, erről idővel a rendőrség is tudomást szerzett. Ekkor kezdtek el nyomozni, és ekkor szúrták ki a közeli településeseken is terítő családot.
Nem jutott messzire az a 39 éves férfi, aki ittasan közlekedett egy korábban eltulajdonított autóval, Alsómocsoládon.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 36 éves Sz. László ellen.
Elfogtak egy venezuelai kokaincsempészt és két drogkereskedőt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) munkatársai, Budapesten. A kokaint a gyomrában Magyarországra csempésző külföldire egy VIII. kerületi panzióban csaptak le.
Szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás egy 24 éves budaörsi férfi ellen, aki Budaörs egyik mellékutcájában próbált nemi kapcsolatot létesíteni egy nővel.
Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 25 éves férfi ellen, akit 2013. október 8-án fogtak el a rendőrök Brazíliában. Rablással gyanúsítják.
A grafikán látható férfi 2013. augusztus 25-én, éjszaka szólította le a sértettet Tatabánya Kertvárosban. Egy szál cigarettát kért, de az asszony nem adott neki. Az ismeretlen a nemleges válasz hallatán ordibálni kezdett, és több alkalommal megütötte a sértettet, aki másnap fájdalmai miatt kórházba, majd a rendőrségre ment, hogy bejelentse az esetet.
Többször is megpróbáltak tinilányokat elrabolni Debrecenben. A helyi sajtó hírek szerint az utóbbi napokban háromszor is autóba akartak tuszkolni egy-egy gimnazistát a város különböző pontjain. Egyik támadóról személyleírás is készült, már körözi a rendőrség - személyi szabadság megsértése miatt.
Lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Mohácsi Rendőrkapitányság 2013. október 7-én egy mohácsi lakossal szemben.
A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy fiatalkorú (cigány)fiú ellen, aki több alkalommal parfümöt lopott egy drogériából.
2013. október 5-én, a délutáni órákban egy menetrendszerinti autóbuszjárat vezetője arról tett bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjába, hogy három nő - verbális agressziójukat követően - bántalmazott egy rájuk szóló asszonyt, majd a buszsofőrre is rátámadtak.
Egy oroszlányi benzinkútról lopott el egy személygépkocsit az 56 éves I. Zoltán 2013. május 31-én. A sértett csak néhány percre ugrott be a töltőállomás boltjába, járművét benne a kulccsal, nyitott állapotban a bejárat előtt hagyta. Ezt használta ki a gyanúsított. Kerékpárját félredobta, majd beszállt az autóba és elhajtott vele…