A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 29 éves nagykeresztúri férfi és egy 31 éves salgótarjáni nő ellen.
Letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 20 éves férfit, aki az elmúlt időszakban - társaival - több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Marcali környékén.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat rongálás bűntett miatt ismeretlen tettes ellen.
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság egy 67 éves csibráki férfival szemben.
A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozóinak bűnügyi információ jutott a birtokába, amely szerint több személy ad el és vásárol kábítószert az illetékességi területükön.
A debreceni rendőröknek olyan információ jutott a tudomására, hogy egy helyi férfi kábítószert és új pszichoaktív anyagot terjeszt. Aztán még öten akadtak horogra.
Az esztergomi rendőrök elfogták azt a dorogi férfit, aki ellen több országos elfogatóparancs volt érvényben.
Több hónapnyi, alapos nyomozás eredményeként a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy törökszentmiklósi lakos ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztály járőrei a Maglódi úton 2019. november 25-én, délután autóval járőröztek, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet előtt kiabál és integet két nő, akik így próbáltak kapcsolatot teremteni a börtönben lévő párjaikkal.
A BRFK II. kerületi rendőrei az egyik feltételezett elkövetőt elfogták, 16 éves társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.
A rendőrségre 2019. február 17-én érkezett bejelentés egy hajdúszoboszlói szálloda alkalmazottjától arról, hogy egyik vendégük fizetés nélkül távozott.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószerbűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre lekövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Richárd 47 éves budapesti lakossal szemben.
A budapesti nyomozók elfogták azt a férfit, aki nem akart bevonulni a börtönbe.
Sorra kattant a bilincs azoknak a dílereknek a kezén, akik kábítószert árultak Esztergomban és környékén.
2019. január 9-én szóváltás alakult ki két fiatalkorú lány között az egyik kunszentmiklósi közintézményben. A vitat tárgyát egy fiú képezte.