Kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt 29 embert állítottak elő kedden, Budapesten, egy rendőrségi akció keretében - közölte kedden, éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Egy nő tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra 2018. augusztus 11-én, kora délután arról, hogy amikor Debrecen és Létavértes között kerékpározott, egy meztelen férfi ugrott ki elé, aki szeméremsértő módon viselkedett. A nő ijedtében tovább biciklizett és csak otthonról értesítette a rendőrséget a történtekről.
Több lőfegyvert foglalt le egy miskolci férfitól a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen végrehajtott akciójában.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 14 éves Bóni Sándor Imre, a 10 éves Bóni Róbert Viktor és a 2 éves Sándor Béla Ármándó eltűnése ügyében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást, amellyel összefüggésben keresi Lakatos Bélát.
A budapesti nyomozók befejezték annak a két kábítószer-kereskedőnek az ügyét, akiknél a rendőrök többek között 0,5 kilogramm marihuánát és 43,65 gramm amfetamint találtak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 34 éves L. Tamás és társa, a 29 éves S. László ellen. A nyomozás adatai szerint a férfiak amfetamin és ecstasy típusú kábítószert árultak Kazincbarcikán és környékén.
Dakos József rendőr dandártábornokot nevezte ki Pintér Sándor belügyminiszter a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének - közölte a tárca. Dakos november elsejétől lenne főkapitány, de előtte a belügyminiszter még kikéri a Csongrád Megyei Közgyűlés véleményét.
Az angyalföldi rendőrök elfogták azt a férfit, aki több milliót csalt ki egy idős asszonytól.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. szeptember 30-án, 23 órakor érkezett bejelentés arról, hogy Kozármisleny külterületén lövéseket hallottak. A rendőrök a helyszínen egy 54 éves helyi férfit igazoltattak. Elmondta, hogy a közeli tanyájára próbáltak meg ismeretlenek bemenni, ezért vakondriasztót telepített, annak a hangját halhatták.
A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy 33 éves helyi férfit, aki bántalmazta volt élettársát, majd elvette a pénzét is. A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására - közölte a nyomozóhatóság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói még 2017 áprilisában, Budapest VII. kerületében, kábítószer-birtoklás miatt elfogtak egy nőt és egy férfit, akiktől jelentős mennyiségű drogot foglaltak le. A rendőrök azonosították V. Lászlót, akitől a nő és a férfi a kábítószereket vásárolták. A 41 éves budapesti férfi ellen 2017. június 6-án elfogatóparancsot adtak ki.
A budapesti rendőrök - a polgárőrök segítségével - elfogták azt a férfit, aki megszúrta nő utastársát - tájékoztatott a nyomozóhatóság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága sikkasztás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.