A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat súlyos testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Február 4-én, délben egy debreceni áruházba bement négy férfi, akik a sorok között sétáltak, majd egy idő után különváltak. Ketten elmentek az italosztályra, ahol betettek a kosarukba három üveg pálinkát, majd visszasétáltak a ruházati osztályra, hogy csatlakozzanak társaikhoz, és ott a hátizsákjukba rejtették az italokat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Katalin budapesti lakos ellen. Két társát még keresik.
Pazarul védekezett az a 26 éves zalakomári férfi, akinek autójában közúti ellenőrzéskor egy engedély nélkül tartott, töltetlen pisztolyt találtak.
A vámospércsi rendőrök - állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - vádemelést javasolnak az ellen a 35 éves férfival szemben, aki három kiskutya hasát felvágta és egy negyediket súlyosan megsebesített.
Vádemelési javaslattal zárult annak a 41 éves kisapáti nőnek az ügyében folytatott nyomozás, akinek még 2014 júliusában a fehérneműjéből került elő az eltulajdonított több százezer forint készpénz.
Egy jobb lakás árával felérő Range Rover terepjáróval akart meglépni egy török férfi Röszkénél. Tervét azonban meghiúsították a vámosok.
A nagyatádi rendőrök elfogták azt a nagykorpádi férfit, aki egy pálinkafőző eszközt, valamint benzint lopott.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozói 2015. január 29-én, a megyeszékhelyen ütöttek rajta egy férfin, aki az általa bérelt autószerelő műhelyben árult illegális kábító hatású anyagot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. László 19 éves és L. Tamás 26 éves budapesti lakos ellen.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya V. Olivér és P. József ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága rongálás vétsége és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. László Gergő 23 éves budapesti lakos és társai ellen.
Két vonaton is szép számmal utaztak menekültek, egészen Hegyeshalomig jutottak, ám a határ menti állomáson a készenléti rendőrség leszállította őket a vonatról.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást O. Zsanett 21 éves budapesti lakos ellen.
Vádemelést javasol a rendőrség a rablással és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsított férfiak ügyében.